Ha holnap Fernando Alonso újra világbajnok lesz, két igazi elitklubhoz is csatlakozni fog: egyrészt azokhoz, akik háromszor tudtak nyerni (Fangio, Brabham, Stewart, Lauda, Piquet, Prost, Senna és Schumacher), valamint egy másik klubhoz, azokhoz, akik Ferrarival nyertek VB-címet (Alberto Ascari, Fangio, Mike Hawthorn, Phil Hill, John Surtees, Lauda, Jody Scheckter, Schumacher és Räikkönen). Utóbbinak mindig egy kicsit több a presztízse, mint a szimpla világbajnoki címnek, nem véletlenül próbálkozott meg a Ferrari volánjánál - sikertelenül - Prost és Mansell, s a néhai Ayrton Senna álma is az volt, hogy pályafutása végén Ferrarival nyerjen utoljára világbajnoki címet.

Mindezt csak azért volt fontos ily hosszú felvezetésként elmondani, hogy a ma este bemutatott 1979-es világbajnokot, Jody Schecktert megfelelő súllyal kezeljük a Forma-1 bajnokok sorában. A versenysorozatban a 80-as és 90-es évek a Ferrari szurkolók számára ugyanis arról szóltak, hogy a tifosik egyre fájóbban nosztalgiáztak egy dél-afrikai versenyző futamai iránt, aki utoljára nyert egyéni világbajnokságot a csapatnak egészen Michael Schumacher eljöveteléig. (Ezért is érthető bizonyos szempontból a német csillagot övező vakhit és rajongás, mert végre beváltotta a két évtizedes álmot.)

Jody Scheckter 10 nagydíjat nyert pályafutása során. Első versenyét 1972-ben futotta, jellegzetes narancssárga fehér, JODY feliratú sisakjára leginkább a hatkerekű sötétkék Tyrrell volánja mögött emlékezhetünk. Első teljes szezonja csak az 1974-es volt, vezetett McLarent, Tyrrell-t, Wolf-ot és végül Ferrarit, innen szállt ki a versenyzésből 1980-ban. Két fia is autóversenyző lett, visszavonulása után az ő pályafutásukat egyengette, ebben a minőségében többször is megfordult a Hungaroringen a 90-es 2000-es évek fordulóján.