Alább Temesvári Gergely kollégánk beszámolóját közöljük Chris Rea-val kapcsolatos élményeiről.

Azt mondják autogramgyűjtői körökben, hogy mindenkinek van egy "mumusa." Nos ezt én is tanusíthatom, és a külföldi találkozásaim közül elsőként említeném Chris Reát!

Azt hittem egyszerű lesz, de sajnos nem sikerült egykönnyen már a közös fényképünk sem…

A harmadik találkozásunk alkalmával tudtam egy tökéletes közös fotót készíteni a gitárművésszel!

Az első alkalommal negatívos gépet vittem, mert akkoriban még klasszikus modellel kattogtattam. Gyűjtői körökben elterjedt a szálloda, hogy hol szokott megszállni budapesti fellépései során, így odamentem a hotelhez, és vártam. Nagyon hideg volt, (általában rendszerint év elején látogat hozzánk), így már alig vártam tíz perc után, hogy esetlegesen kimozduljon a lakosztályából. (Mivel egyáltalán nincsen soha garancia semmire az autogramgyűjtés során, általában minden csak "lutri…")

De szerencsém volt, és  egy idő után megjelent előttem Chris Rea! Megkérdeztem, hogy engedne-e egy közös fényképet, és nagy örömömre elmormogott egy halk "yes-t" a sok "fuck" között! (Mert általában-nem tudni miért, folyton káromkodik…)

Megkértem valakit, hogy készítse el a fényképet, és rohantam haza! Másnap mikor előhívattam, nem akartam hinni a szememnek, egy elmosódott, sötét kép lett, melyen sem én, sem a művész úr nem volt felismerhető! Teljesen le voltam törve! Bíztam benne, hogy még ellátogat kishazánkba, hogy másodjára sikerüljön az áhított közös kép…

Szerencsére ismét láttam a plakátokat: Chris Rea in Budapest!

Örültem, mint majom a farkának, nagyon készültem, még meg is vettem a "The Road to Hell", és az "Auberge" klasszikus albumokat, hogy dedikált emlékem is legyen a művésztől!

De persze Murphy sosem alszik, és mindíg mindenhol ott van: koncert előtti napon tönkrement régi fényképezőgépem, melyet annyira szerettem!

Persze nem álltam úgy anyagilag, hogy gyorsan vegyek egy újat, így egy egyszerhasználatos kis fényképezőt vettem az egyik bevásárlóközpontban.

Most koncert után vártam meg a zenészt, aki ismét engedte a közös fényképet!

Kattant a gép, dedikáltattam a lemezeket, és már ott helyben infarktus közeli élményben volt részem, ugyanis nem fogott a toll! :(

Azt gondoltam, hogy soha nem lesz Chris Reával se fotóm, sem általa dedikált lemezeim!

 

De nem adtam fel, és reménykedtem…

Soha ne mondd, hogy soha: harmadjára is láttam a plakátokat a főváros utcáin!

Gondoltam, most ha törik, ha szakad, sikerülnie kell!

Elmentem ismét a szállodához, már a koncert előtti napon, és szerencsém lett, harmadszorra is találkozhattam a gitárművésszel! A sok "fuck" közepette készült egy fotó, a már új, azóta vásárolt gépemmel, és dedikáltattam a lemezborítókat! Viszont ez már tényleg "mesebeli történet", ugyanis ismételten nem fogott a tollam!

Azt mondtam, hogy ezt nem hiszem el, ilyen a világon nincs! Kimentem a koncertre,-mivel fotókat készítettem az eseményről-, de nem hallgattam végig a műsort, egész idő alatt járt a fejemben a gondolat: most meg kell csinálnom, vissza kell mennem a hotelhez!

Így a koncert háromnegyedénél "felvettem a nyúlcipőt", és rohantam a szállásra, a negyedszeri(!) találkozás reményében.

Kb fél óra elteltével begördült a főbejárat elé egy fekete luxusautó, melyből maga Chris Rea szállt ki! (Természetesen) ismételten követték egymást szájából a "fuck" szavacskák, de készségesen dedikált számomra, egy új, akkor vásárolt ezüst tollal!

És ez fogott, hála Istennek!

(Sőt, annyira készséges volt, hogy az "Auberge" című lemezére a saját, fekete tollával dedikált, mert ő azzal szeretett volna írni!)

Nem akartam elhinni, hogy sikerült, önfeledten örültem, "örömmámorban úsztam", még akkor is, ha csak egy "CR" monogramot firkált rá a borítókra!

Ez a sikerélmény megerősített abban, hogy soha ne adjuk fel az álmainkat, mert egyszer sikerülni fognak, csupán csak idő kérdése!