Számos művészeti ágat képviselő világhírű ember autogramját, dedikációját bemutattuk már itt öt év alatt, de mégis csak most nyitunk meg egy újabb területet, mégpedig a gasztronómia világát. A konyhaművészet ehelyütt elsőként bemutatott mestere pedig nem is lehet más, mint Rosenstein Tibor, a Rosenstein Vendéglő alapítója és tulajdonosa. Hogy miért? Ennek megvilágításához az étterem étlapjáról készült jubileumi szakácskönyv előszavát vesszük kölcsön. Rosenstein Tibor étterme egy olyan hely, ahol járva az ember mindig azt érzi, hazatért.

Megvallom, én mindenütt a nagymamát keresem. Pontosabban a Nagyi főztjét. A lágy kelkáposzta-főzeléket, a kellően csípős marhapörköltet, az omlós vínersniclit, a habkönnyű fánkot és a szájban omló, ki tudja hány rétegű – és kézzel gyúrt – rétest. És persze nem jelenti azt, hogy ne hajtanék fejet egy Wellington-bélszín vagy egy adag parázson sült tintahal előtt, s ne emlékeznék életem végéig arra a kis hongkongi étteremre, ahol „valódi” kantoni étkek tucatjai kábítottak el – de a Nagyi konyhája volt és lesz is az etalon. Sokáig azt hittem, hogy ez csak nosztalgia, az évtizedek fátylán áttetsző emlék, az egykori ízek és hangulatok – meg a gyerekkor – varázsa. Ezért aztán egy kis keserűség is keveredett az emlékezés örömébe, hiszen a soha el nem érhető, az elérhetetlen távolságokban lévő kulináris élvezetekre vártam hiába évtizedeken át.

Egészen a múlt század kilencvenes éveinek közepéig. Egy ismerősöm lehetetlen címre csábított: jó étterem a Keleti pályaudvar mellett? No, ez nem lehet igaz!

Mégis elmentem, és átfutottam az étlapot – megkóstoltam a levest, majd a főételt, és máris tudtam, megérkeztem. Itt, kérem, a Nagyi főz!

Ősz hajú, termetes nagyanyám helyett viszont egy mosolygós, kopasz úr jelent meg asztalunknál, s néhány szó után kiderült, hogy ő a főnök, a szakács és a tulajdonos egy személyben. Ő az a varázsló, aki a múlt ködéből, mint Rodolfo a cilinderéből, előhúzza eleink legendás étkeit. Ő az, aki a töltött karalábétól a Gundel-palacsintáig „minden hangszeren játszik”, akinek pörköltjét friss kenyérrel tunkoljuk, akinek halászléje után értelmetlen a bajai halfőző vetélkedőre utazni, aki páratlan – és titkos – töltelékkel teszi páratlanná túrógombócát…

Rosenstein Tibor étterme és szakácsművészete éppen ezért utánozhatatlan és egyedi. Ebben egyesül ugyanis a zsidó mámik kifinomult főzéstudománya, a kelet-európai és magyar konyhakultúra – s mindez olyan tökéletes egységben, olyan harmóniában, ami nagyon ritka.

Büszke vagyok arra, hogy a kezdetektől fogva „bejárásom” van ide, hogy Tibor évek óta megtisztel barátságával, és az asztalon gőzölgő ételek mellett mindig tudunk váltani pár mondatot a világ dolgairól.

Isten éltesse sokáig Őt, a tiszteletbeli Nagyit, aki oly sokunknak bebizonyította: a magyar konyha is lehet érdekes, élvezetes, könnyű és talán még egészséges is.

Szakonyi Péter