Iván elment. Ő volt az egyik iránytű az életemben abban, hogy a közélet dolgaiban mi fontos és mi nem. Ebben a kérdésben sosem ismerte a tréfát. Amikor a politika súlyos, aljas tetteket hajtott végre, nem félt nevén nevezni a dolgokat. Nem hagyta a bagatellizálást, nem hagyta, hogy véresen komoly dolgokat elvicceljen bárki, azokat, amelyek tényleg mindenkinek nagyon tudnak fájni. Harcolt az igazságért azzal, amije volt: a tollával.
Élete végén a legnagyobbat tette, amire egy ember képes lehet: saját szenvedésén nevetett és nevettetett, miközben a gyilkos kór lassan felemésztette. Elhittem neki, hogy ami vele történik, valójában semmiség, egy kaland az írói pályán, miközben ő maga iszonyatos kínokat élt át.
Itt marad nekünk az emléke, az életműve: egy példa arra, hogy milyen egy újságíró, ha hivatásként tekint a munkájára, s nem csupán elvégzendő feladatként. Sok Andrassew Ivánra lenne ma szükségünk.
Utolsó kommentek