Az irrealitás csúcsát mindenképpen a 13 millió forintért kínált II. János Pál pápa „dedikáció” jelenti, amivel két baj van. II. János Pál kézírása kb. akkor érne ennyit, ha egy komplett enciklikát kínálna valaki a pápa eredeti kézírásával. Amit itt kínálnak, az csupán egy nagyon jó preprint, amit a pápa titkársága azoknak küldött ki válaszként, akik dedikált képet kértek tőle.

De van itt dedikált focilabda félmillióért. A négy Aranycsapat tag aláírásával egy focilabda még akkor sem ér félmillió forintot, ha Puskás Ferenc aláírása szerepel rajta. Elképzelhető, hogy egy 50-es évekbeli labda, amin a csapat minden tagjának gyönyörű állapotú eredeti aláírása szerepel, megérne ennyi pénzt, de kevéssé valószínű, hogy ilyen darab egyáltalán létezik, vagy ha létezik is, bárki kifizetne érte ennyi pénzt hazánkban.

Akad még a szovjet-magyar űrrepülés emlékborítékja Kubaszovval és Farkas Bertalannal. Még ha valóban járt is az űrben maga a boríték, ahogy az eladó hirdeti, akkor is csak a legfeljebb a tizedét éri a százezer forintos árnak, amiért kínálja.

Alkalmanként lehet ilyen túlkapásokat látni, de a meglehetősen kezdetleges és gyerekcipőben járó magyar autogrampiacon szerencsére nem ez a jellemző. Az árakkal kapcsolatos túlzás az eladók részéről abból a szempontból érthető, hogyha valaki személyes emlékét kényszerül ily módon pénzzé tenni, akkor az árban saját érzelmi kötődését is óhatatlanul megjeleníti. A vevői oldalról viszont az árak erőteljes lenyomásának szándéka van jelen, ennek egyik oka biztosan az, hogy hazánkban az életszínvonal kevesek számára teszi lehetővé, hogy autogramgyűjtésre így áldozzanak, s a valós értéket megadják egy-két darabért.

Összességében pedig az autogramok értékének meghatározásánál is igaz a piac egyik alaptörvénye: minden annyit ér, amennyit valaki hajlandó érte ténylegesen kifizetni.