Van egy pillanat, amikor minden, amit addig biztosnak hittünk, relatívvá, hirtelen súlytalanná válik. Egy autogramgyűjtő mindig az igazi teljesítményt keresi, a világraszólót, a maradandót, a megismételhetetlent, s akarja megörökíteni az utókornak egy szignó formájában. És hogy mi számít ilyen teljesítménynek, arról bizonyos esetekben mindig remek viták zajlanak a gyűjtők között: ki miért lehet fontos egy gyűjtemény számára, kié a nagyobb teljesítmény a történelem, az emberiség, a maradandóság szempontjából. Ahány gyűjtő annyiféle álláspont a sok-sok híres ember valódi fontosságáról, kit érdemes gyűjteni és kit nem. Vannak persze konszenzusos személyek is.

És van egy pillanat, amikor minden viszonylagossá válik. Minden teljesítmény hirtelen eltörpül, s a némaság, a megszólalni nem tudás jelzi, hogy amit nagy eredménynek hittünk, milyen semmis tud lenni valami igazi különleges dologhoz hasonlítva.

Így voltam én, amikor véletlenül olvastam az Interneten Rick és Dick Hoyt történetét. Nagyszerű sportolók világ- és olimpiai győzelmei, kiváló zenészek slágerei, színészek megismételhetetlen filmjei, politikusok történelmi tettei törpültek el hirtelen. Egyértelmű, hogy a legnagyobb teljesítmény az "Évszázad apukájának" lenni - úgy, ahogy Dick Hoyt lett azzá. Dedikált fotójuk, minden gyűjtemény dísze alább látható.