"Houston, we've had a problem." - ma 40 éve hangzott el ez a híres, egyben drámai eseményeket elindító mondat 321.860 kilométerre a Földtől, az Apollo 13 űrhajó fedélzetéről. Útban a Hold felé a három amerikai űrhajós ekkor még nem tudhatta, hogy a járművön észlelt robbanás okozta sérülések miatt a hajóval van-e esélyük hazajutni, avagy meghalnak a Világűrben. Ami ezután következett, ma már történelem: a NASA-csapat összehangolt profizmusának köszönhetően sikerült hazahozni a három asztronautát, épségben. A kapitány, Jim Lovell álma ugyan örökké szertefoszlott, tudta, hogy soha nem léphet a Hold felszínére, a sikeresen hazakormányzott űrhajó kapitányaként azonban ismertsége és az őt övező tisztelet ma is a Hold-úttörőkével vetekszik.
Jim Lovell egyike annak a 24 embernek, akik eljutottak a Holdhoz, s egyikre azon három személynek, akiknek ez kétszer is sikerült. Ő az egyetlen a három közül, aki nem sétálhatott a Hold felszínén. Az Apollo 13 misszió küldetését a 25. évforduló alkalmából 1995-ben nagysikerű filmmel örökítették meg Tom Hanks főszereplésével.
Jim Lovell az alábbi autogramot a NASA-tól való visszavonulásakor kiadott sajtóanyagra írta emlékül.
Utolsó kommentek