Nem véletlenül került idézőjelbe a címben jelzett státusz, autogramgyűjtőként inkább talán mumust kellett volna írni.

Miért is rettegjük mi autogramgyűjtők a postaszolgálat "áldott" tevékenységét? Nos, aki postai úton gyűjt autogramot, sokszor szembesülhetett már azzal, hogy mire megérkezik egy küldemény, milyen gyűrődések, szakadások és egyéb sérülések érhetik a borítékot és annak tartalmát. E sérülések jó része a több ezer kilométeres út utolsó pár ezer méterén keletkezik.

Gyakran előfordul, hogy a kézbesítő postás összehajtogatja a nagy méretű borítékban érkező, dedikált fényképet tartalmazó küldeményt, pedig arra - igaz, többnyire csak angol nyelven - rá van írva: DO NOT BEND!, azaz KÉRJÜK NE HAJTSA ÖSSZE! Ugyanennek egy brutálisabb fajtája, amikor a borítékot a kézbesítő belegyűri a postaládába. Ezeknek a fájdalmas csonkításoknak két ellenszere lehetséges. Az egyik, hogy egy nagy méretű postaládát kell felszerelni, amin gond nélkül átfér mindenféle méretű küldemény, még az A4-es boríték is. A másik - ha mondjuk nincs lehetőség egyedi méretű postaláda kihelyezésére - a kézbesítővel való összehaverkodás, ekkor ugyanis meg lehet kérni, hogyha nagyobb küldemény érkezik, akkor csöngessen be, vagy adja át a szomszédnak a kincset ahelyett, hogy begyűri és kárt tesz benne.

Ritkább eset, hogy egy-egy küldemény eltűnik, ráadásul a küldemény eltűnése lényegében észlelhetetlen és bizonyíthatatlan. Egyáltalán nem biztos ugyanis, hogy egy autogramkérő levélre bármilyen válasz érkezik, így egy gyűjtő - ha kérésére soha nem érkezik válasz - hiheti azt is, hogy egyszerűen csak nem kapott választ, pedig lehet, hogy a posta hagyta el a küldeményt.

A kézbesítési találati arány tapasztalataink szerint javulóban van hazánkban. Elmondható, hogy minél fejlettebb egy ország gazdasága, üzleti kultúrája, annál biztonságosabb a postai szolgálatás is. Nagy biztonsággal lehet levelet küldeni Európában bárhová, vagy Észak-Amerikába, a Távol-Kelet országaiba, de Dél-Amerika, Afrika vagy Ázsia belső része már a kockázatosnak minősített területek közé tartozik. Tapasztalatunk szerint a meg-nem-kapott levelek toplistáját Oroszország vezeti.

Ami hiányosságként róható fel, hogy a Magyar Posta nem kínál ésszerű, piacképes biztosítási szolgáltatást a küldeményei mellé. 20 ezer forintnál értékesebb küldeménynek a kézbesítési díja olyan horrorisztikus, hogy szinte jobban megérné autóba ülni és kifizetni a benzint oda-vissza mondjuk Németországig, márpedig a nemzetközi piacon egy-egy komolyabb autogram értéke 100 eurónál kezdődik. Az említett Németországban például létezik egyfajta biztosítás, amit a küldeményre megkötve garanciát kaphatunk arra, hogyha valami miatt véletlenül mégis elveszne a boríték, akkor annak értékét megtérítik, s összege is elviselhető, 5-6 euró környékén mozog. Persze mindenki inkább annak örül, ha becses, sokszor pótolhatatlan kincsei rendben megérkeznek. Magyarországon egy ajánlott levél kártérítési értéke maximum 10 ezer forint lehet, s elvesztés esetén ehhez a pénzhez hozzájutni csak több hónapos várakozás után lehet.