Tavaly decemberben már bemutattam Leonard Cohen autogramját egy egyedi évforduló kapcsán. Akkor még álmomban sem gondoltam volna, hogy azt a bizonyos élményt lehet tovább fokozni, azonban amikor kiderült, hogy Cohen turnéja tavaly nem ért véget, s 2009-ben végre eljut Budapestre, már sejtettem, hogy valami egészen különleges kis élményben lesz részünk a nyár utolsó napján.

Az nem volt kérdés, hogy a koncertre a jegyet azonnal megvettük, ahogy lehetett, hogy a naptárba augusztus 31-t vastag filccel véstük be, de nagyon erősen készültünk lelkileg arra, hogy márpedig Cohentől személyesen is fogunk autogramot kérni.

A koncert természetesen hibátlan és felejthetetlen volt. Minden hang a megfelelő helyen csengett, minden érzés akkor és úgy tört elő, ahogyan azt elrendelték, s nem volt meglepő, hogy a Take This Waltz harmincharmadik sora ovációt váltott ki a magyar közönségből. Koncert után pedig elkezdődött a versenyfutás. Rohanás az autóhoz, irány a hotel, előbb odaérni, mint a MESTER. Nos: sikerült!!! Érkezésünk után kisvártatva begördült a fekete Mercedes, bal hátsó üléséről kiszállt a fekete kalapos úr, s bejött a hallba. A várakozók egyből felpattantak, Cohen pedig két kísérője segítségével már jelezte, hogy örömmel aláír mindenkinek egy lemezt, koncertjegyet vagy fotót, bár fáradt, hosszú napja volt. Miközben a szemüvegét megkereste a táskájában, mindenki előkészítette a dedikálandó darabokat, melyekre hamar rákerültek a szignók. Volt kivel görögül, volt kivel franciául beszélgetett. Amikor ránk került a sor, elmondtuk neki a 2003. őszi történetet pár mondatban ("Your poems and songs inspired our marriage."), amit nagyon kedves mosollyal, egy cohenesen rekedt, bársonyos „Great!”-tel nyugtázott, s örömmel állt be közös fotóra.

Leonard Cohen eljött hozzánk, énekelt nekünk, része voltunk az életének két percre, s ő része marad a mienknek örökké, egy kedves, távoli barátként. Ma este már Belgrádban aranyozza a hangjegyeket.