Nem mindennapi eseményen vehettek részt tegnap, akik ellátogattak Vácra, ahol Sajdik Ferenc Munkácsy-díjas karikaturista állandó életmű-kiállításának tartották ünnepélyes megnyitóját. Páratlanul gazdag, színes kavalkád látható immár a jól ismert mesefigurákból, igazi unikum a hazai képzőművészet gyűjteményei között.
A Pom-Pom és a Nagy Ho-Ho-Horgász atyja természetesen személyesen is tiszteletét tette a rendezvényen, ahová több pályatárs is elkísérte. Sajdik Ferenc készségesen rajzolt, dedikált munkatársunknak, ahogyan egy másik óriás, Balázs-Piri Balázs is. Az eredményeket természetesen fotón és filmen is megörökítettük, melyek alább láthatók.
Utolsó kommentek