Tavaly hosszú idő után ismét nagy sikerrel koncertezett Budapesten a Duran Duran együttes, a 80-as évek mai napig népszerű brit new wave csapata. Összességében háromszor jártak Magyarországon, először 1988-ban, utána 2005-ben, legutóbb pedig 2012-ben. Az autogramgyűjtők részéről a csapat két legfontosabb tagja az alapító Nick Rhodes és a frontember Simon Le Bon, utóbbi 1980 óta tagja a zenekarnak, mindenki az ő aláírásukat akarja elsőként megszerezni, ha megjelennek valahol.
Tavaly a zenészek nagyon készségesek voltak, sok-sok autogramot kiosztottak, amikor megérkeztek a szállodához, egyik gyűjtőtársunk ezt filmen meg is örökítette. A felvétel alatt pedig két olyan autogram látható, amit Simon és Nick még 1988-as budapesti látogatásuk alkalmával írtak a Hilton Hotelben.
Simon Le Bon, 1988:
Nick Rhodes, 1988:
Utolsó kommentek