Ezen a héten ismét Magyarország vendége volt a népszerű orosz írónő, Ljudmilla Ulickaja. A 2009. évi XVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége ezúttal Debrecenben és Budapesten találkozott rajongóival, utoljára két éve járt hazánkban.
Tegnap este Budapesten a Corvin Filmpalota zsúfolásig telt Korda Sándor termében mintegy kétórás író-olvasó találkozón volt lehetőség vele személyesen találkozni. Stábunk a mozi előcsarnokában, már a rendezvény előtt észrevette őt a tömegben, ugyanis Ulickaja mindenféle felhajtás nélkül érkezett, s hosszan beszélgetett kísérőjével a bejárat mellett, kabátban. Mivel lényegében senki nem ismerte fel, ekkor autogramot sem kért tőle senki. Mintegy 10 percnyi várakozás után előkerült egy szervező, aki a VIP szobába kísérte az orosz írónőt. Innen kilépve a nyilvános beszélgetés előtt sietve, de szívesen állt meg stábunknak egy autogram erejéig, amit filmünkön is megörökítettünk, s ezt a pillanatot az ilyenkor mindig előkerülő fontoskodó hazai szervezők se tudták most sem elrontani. :)
Utolsó kommentek