24 évvel ezelőtt ezen a napon kürtölte tele valamennyi hírügynökség a nevével a világsajtót. 1985. március 11-én az SZKP új főtitkárává választották, s ezzel egy csapásra a nemzetközi politika elsőszámú szupersztárjává lépett elő. Mihail Gorbacsov annyira más volt mindenben, mint elődei, hogy főtitkárrá választása pillanatában lehetett tudni, hogy mindaz, amit a Szovjetunióról és a kommunista rendszerről, mint jelenről és jövőről addig tudtunk, hamarosan a múlté lesz.
Gorbacsov felújította a szovjet-amerikai tárgyalásokat, tárgyalt Margaret Thatcherrel és Helmut Kohllal, akik egytől egyik meglátták benne a lehetőséget: a Hidegháború lezárásának a lehetőségét, A partnert. A glasznoszty és a peresztrojka keresztülvitele hazájában hamarosan népszerűtlenné tette, miközben New Yorkban a Fifth Avenue-n megállíttatta az elnöki konvojt, hogy odamehessen kezet fogni az őt ünneplő több ezer emberrel. Hazájában nem lehetett próféta, a Nobel-díj bizottság viszont neki adta 1990-ben a békedíjat a nemzetközi békefolyamatban betöltött vezető szerepéért. A Szovjetunió első elnöke lett (korábban ez a titulus mint államfőnek, nem létezett), s egyben utolsó is: hivatali szolgálata a Szovjetunió megszűnésével ért véget.
Gorbacsov a rendszerváltás előtt többször járt Magyarországon, ám ekkor csak a bennfentesek találkozhattak vele. Ezután hosszú publikus szünet következett egészen 2006-ig. A vele szoros kapcsolatban álló magyar barátai elbeszélései szerint e 15 év alatt is megfordult többször hazánkban, de minden alkalommal titokban. 2006-ban 75. születésnapját magyar szervezéssel ünnepelték meg az Adriai-tenger partján, legközelebb pedig egy évvel később, Horn Gyula 75. születésnapjára látogatott Budapestre. Utoljára szintén 2007-ben ősszel járt Budapesten egy nemzetközi konferencia előadójaként. Autogramját, dedikációját az utóbbi két látogatás alkalmával lehetett legkönnyebben megszerezni, bár fáradt volt a sok szereplés miatt, készségesen dedikálta a fotókat, könyveket, s mindent, amit elé tettek e célból. (Az alább bemutatott dedikációt 2002-ben írta Moszkvában, szintén magyar barátai segítségével.)
Gorbacsov jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni, még akkor sem, ha napjainkban még mindig akadnak olyanok, akik világtörténelmi szerepét megpróbálják kicsinyíteni, egyszerű öreg kommunistaként beállítva őt. Nagyságáról semmi sem mond többet, minthogy egyetlen kortárs élő személyként szerepel a 100 legnagyobb hatású történelmi személyiség listáján. Nincs olyan autogramgyűjtő a világon, aki ne tartaná nagy becsben a kézjegyét, s ne akarná gyűjteményében tudni.
Utolsó kommentek