Néhány nappal ezelőtt volt Willy Brand egykori német szövetségi kancellár születésének 99. évfordulója, Németország napokon belül hivatalosan is megkezdi a Brandt centenáriumi évet, így most mi is emlékezünk kicsit a néhai legendás szociáldemokrata politikusra.
Willy Brand öt évig, 1969 és 1974 között vezette az NSZK kormányát, ám ezt megelőzően már külügyminiszterként, még korábban pedig Nyugat-Berlin főpolgármestereként ismerhette meg a világ a nevét - ő volt a város házigazdája Kennedy elnök látogatása idején, amikor a híres mondat ("Ich bin ein Berliner.") elhangzott.
A Keleti Nyitás Politikáját (Ostpolitik), melyben az NDK-hoz való közeledést és a keleti blokk felé történő nyitást tűzte ki célul, máig a Hidegháború pajzsain ütött első rés egyikének tartják. Történelmi és örökké emlékezetes pillanat, amikor kancellárként 1970-ben letérdelt Varsóban a gettó áldozatainak emlékműve előtt. Megbékélést, nyitást hirdető politikája 1971-ben Nobel-békedíjat hozott számára, Konrad Adenauer, Helmut Schmidt és Helmut Kohl mellett méltán a XX. századi európai és német politika egyik legjelentősebb hatású vezetőjét tiszteljük személyében.
Brandt szociáldemokrata poltikusként jelentős kapcsolatokat ápolt a keleti blokk vezetőivel, Kádár Jánossal nagyon hamar szót értett, s hosszú bizalmi kapcsolat alakult ki kettőjük között, emiatt Magyarországon is több alkalommal járt.
Willy Brandt autogramja viszonylag gyakori darabnak számít a gyűjtők körében, hiszen kancellárságát követően még 18 évig volt alkalma osztogatni, viszont tudni kell azt, hogy nagyon sok, a piacon megforduló darab autopen géppel született, ezért beszerzése esetén mindenképp megbízható forrást kell választani és előtte szakértő szemekkel megnézetni. Alább egy korai autogram látható, melyet még főpolgármesterként adott a 60-as években.
Utolsó kommentek