Varga Zoli nincs többé. Fájdalmas leírni ezt a négy szót. 1996-ban a magyar sportsajtó első helyen keresett és folyamatosan figyelt személyisége lett, amikor hosszú száműzetés után hazatért, hogy a Fradi edzője legyen. Nem látta el sokáig a feladatot. Nem láthatta el, mert a magyar közeg, amibe megérkezett, nem volt felkészülve arra a mentalitásra, amit Németországból magával hozott.
A Mesterrel először akkor találkoztam, amikor 1997. februárjában a Fradi egy jótékonysági teremtornán vett részt a Vasas Sportcsarnokban. Az öltözőfolyosón vadásztam az autogramokat, ahol jöttek mentek a játékosok. Nevetgéltek, szórakoztak, csak egyvalaki nem nevetett: Varga. Ahogy a folyosón elhaladt, odaszólt a "jókedvű" játékosoknak: „Fiúk, nem kellene inkább melegíteni?” S ami ezután következett, már nem látta, csak én. A háta mögött a játékosok összenéztek, s nevetgéltek tovább. Ő végletesen komolyan vette a tét nélküli tornán való szereplést is, profizmusa, magával szembeni igényessége nem engedte meg, hogy ha játék volt, az ne vegye komolyan. Szemlélete akkor sok konfliktust szült, s a sok lúd idővel disznót győzött. Megbuktatták edzőként, még akkor is, ha vezetésével a Fradi legyőzte a világ akkori egyik legjobb csapatát, a Newcastle United együttesét.
Az elmúlt másfél évtizedben keveset lehetett róla hallani. Hirtelen távozott, űrt hagy maga után. Hiányozni fog a küzdeni akarása és szorgalma ebből a búskomor, lazsáló, felelősséget vállalni nem akaró, kényelmeskedő, alibiző Magyarországból. Isten Vele, Mester!
Utolsó kommentek