Bár a 100 éves Vasas vereségével zárult a tegnapi futballmérkőzés, mégis örülhetett a hazai futballrajongók tábora, hiszen a világ egyik élvonalbeli csapatát, az AS Roma-t és klasszis játékosait láthatta testközelből. Munkatársunk, Temesvári Gergely a szállodánál leste meg a csapatot, mielőtt a stadionba hajtottak a busszal.
18h-ra értem a hotelhez. Sokan kint voltak már a helyszinen, néhány számomra új, ismeretlen gyűjtő is feltűnt. Bent várakoztunk, s jött a hír, hogy 18:30h-kor távozik a csapat a stadionba. A külső/személyzeti bejáraton távoztak a fiúk, a tömeg sorba állt az ajtó, és a parkoló sorompója mellett. Pici késéssel megjelentek a focisták. A játékosok nemigen akartak dedikálni, ez látszott, aki a közelükbe próbált férkőzni, azokat az öltönyös úriemberek tessékelték vissza a sorba... Volt, aki szokásához hiven hangosan kiáltotta egy-egy játékos nevét, ami mint már néhányszor, most is eredményesnek bizonyult: Ivan de la Pena odajött, dedikálta a mezét, amit oly lelkesen nyújtott elé a rajongó. (Még egy rövid párbeszédre is futotta: -Megengedsz egy közös fényképet? -Sajnos sietek, mennem kell!)
Utolsó kommentek