Pavlics Ferenc neve valószínűleg kevéssé ismert a széles közvélemény előtt, pedig az űrkutatás szempontjából az ő tevékenysége legalább olyan fontos, mint Farkas Bertalan vagy Charles Simonyi űrrepülései. Ő ugyanis az az ember, aki megtervezte a Lunar Roving Vehicle-t, azaz a Holdjárót, amivel az asztronauták 1971-72-ben a Hold felszínén közlekedtek.
1956-ban került Amerikába, 1957-ben kezdett dolgozni a General Motorsnál. Az autógyár kutatórészlegeiben a különféle terepeken való közlekedés lett a szakterülete, amely a hadseregnél és a NASA-nál is fókuszban volt. Csapata a 60-as években kapott megbízást arra, hogy kifejlesszenek idegen égitesten közlekedni képes járművet, Pavlics irányításával a stáb a feladatot sikerrel hajtotta végre. Az űrügynökség 1972-ben kitüntette a Holdjáró (LRV) kifejlesztésében végzett munkájáért. A 90-es évektől újra korszakos feladatokban vett részt, ugyanis szakértője volt a Mars-járművek, a Sojourner (Jövevény), a Spirit és Opportunity kifejlesztésének.
Pavlics Ferenc bár több, mint 50 éve az USA-ban él, többször járt hazánkban. Az alábbi dedikációt 2005-ben, egy konferencián írta, melyet Farkas Bertalan repülésének 25. évfordulójára rendeztek Budapesten.
Utolsó kommentek