Az autogramgyűjtőket mindig izgatja, hogy a ritkaságon belül is a ritkaságot keressék. Azok ugyanis extra értéket képviselnek itt is, mint bármely más gyűjtési területen. Ilyen ritkaság lehet egy-egy híresség első autogramja, vagy utolsó dedikációja.

Valakinek az első autogramját elég nehéz definiálni, hiszen amikor valaki 6-7 évesen nekikezd az írástanulásnak, az egyik első dolga valószínűleg az, hogy a saját nevét próbálja papírra vetni. Ez azonban még nem tekinthető autogramnak, és jellemzően nem is marad fenn az utókor számára.

Gyűjtőkörökben ezért az ilyesmit úgy szokták mérni, hogy minél korábbi egy aláírás, annál inkább tekinthető „elsőnek”; az abszolút elsőt persze így lehetetlen azonosítani. Sokat segít, ha az aláíráshoz dátum is kapcsolódik, ezáltal akár már ki lehet jelölni a valamilyen szempontból abszolút első aláírást. Az első aláírása, miután megnyerte az olimpiát. Az első aláírása, miután miniszterelnök lett. Vagy: Az első, miután pápává választották. Az első, miután visszatért az űrből. Az első, miután átvette a Nobel-díjat. Az első könyv, amit az első kiadásból dedikált. Az első dedikált példány az új lemezből.

A sor a végtelenségig folytatható, és csak a gyűjtők kreativitásán múlik, hogy megörökítenek-e valakinek az életében egy-egy neves eseményt úgy is, hogy megszerzik az illető személy aláírását az adott pillanatban, saját keze által datálva. (Példa lehet ilyen első aláírásra az általunk korábban bemutatott Hubay Miklós dedikáció.)

Ugyanilyen misztikum jellemzi utolsó autogramokat. Az utolsó autogram is kapcsolódhat valamilyen különleges eseményhez, pl. Az utolsó, amit még bíborosként írt, mielőtt pápa lett. Pl.: Karol Wojtyla (aki II. János Pál néven lett pápa). Ugyanez a helyzet, amikor valaki művésznevet vesz fel, és még utolsóként leírja a nevét a régi módon. Magyarországon az egyik legjellemzőbb példa erre Ákos, a zenész, aki Kovács Ákosként lett híres a Bonanza Banzaijal, de amióta szólókarrierbe fogott, semmiképpen sem hajlandó soha semmit teljes, vezetékneves aláírással aláírni. A Bonanza-korszakból fennmaradt, teljes neves aláírásai ebből a szempontból utolsónak tekinthetők.

Ebben a kontextusban kétségkívül az a legértékesebb, amikor valakinek a ténylegesen utolsó, halála előtt írt aláírásáról van szó, itt a blogon pl. Konrad Bloch Nobel-díjas professzor utolsó autogramját bemutattuk már évekkel ezelőtt. A világ talán leghíresebb autogramja ilyen szempontból az, amit John Lennon írt Mark Chapman részére, néhány órával azelőtt, hogy Chapman meggyilkolta őt.

(A cikk eredeti változata a Grafológia c. magazin 2013/6. számában jelent meg, ld. még ITT.)