Tegnap, hosszan tartó súlyos betegség után meghalt az elmúlt húsz év egyik legjelentősebb baloldali politikusa, Kiss Péter. Élete legfontosabb beszédének közreadásával emlékezünk rá, melyet 2004. augusztus 25-én mondott az MSZP miniszterelnök-jelölt választó kongresszusán, jelöltként.

Nagy a várakozás bennem is. Nagy a várakozás, de nem tudlak felmenteni benneteket. Én vizsgálgattam magamat az elmúlt napokban, hogy mondják a pozíció észt ad. Ezt persze soha nem látom másokon, de vizsgáltam magamat és arra jutottam, hogy hát ez velem még nincsen így. Vagy lehet, hogy csak az a baj, hogy a jelöltség az még nem pozíció. Mindenesetre nem tudlak felmenteni benneteket. Nem tudom helyettünk megoldani azt, ami ránk vár. Abban kell változtatnunk, hogy nem tudjuk ráakasztani ezt a felelősséget most senkire. Vagy hogyha úgy gondoljátok, hogy valakire igen, tegyétek. Rám csak avval, hogy ezt együtt csináljuk. Az "együtt megcsináljuk" az most nem egy mandátum, hogy ti azt mondjátok, hogy csináld, én megcsinálom, ti pedig lezsűrizitek. Ezt ismerjük a szocialista pártban. Vesztettünk mi már így választásokat. Nem akarok konkrétan utalni most éppen erre folyó emlékekre, igen.

Szóval azt tudom ígérni, hogy beleállok bármilyen funkcióban és funkció nélkül is, hogy fordítsunk azon a helyzeten, amelyik nem képes ma felszabadítani a kollektív erőt, kapacitást, szellemi erőt, azt a kapcsolatrendszert, ami mögöttünk áll, mert nem 650 ember áll mögöttünk.

Tulajdonképpen a politikai baloldal és mi magunk is mindig akkor voltunk sikeresek, amikor nem hogy hagytuk magunkat befolyásolni az emberek által, hanem leállítottuk a liftben, a lépcsőházban az összes közvélemény-formálót. Most nem a tévésztárokra gondolok, hanem a barátainkra, a szimpatizánsainkra, akik az arcukat adták a mi igazságunkhoz, amit az ő nevükben képviseltünk. Hogy van az, hogy két kampány között meg nem így működik a Szocialista Párt? Akkor, amikor mandátumot kell kérni, hogy értetek, általatok odaküldve kormányozzunk, akkor ezt mindenkivel megbeszéljük. Amikor pedig ezt meg kell valósítani, akkor meg azt mondjuk: kösz', nem, hagyjátok ránk. Ez az a második dolog, amin változtatni kell.

Ma azt olvastam- azért mondom, hogy olvastam a Hír TV-ben mert nem nézem, csak a kezembe adták az írását - hogy egy Tóth Gy. László nevű politológus azt mondta, hogy idézve engem "Kiss Péter mondta azt az ocsmány demagógiát, hogy olyan országot teremtettek, ahol nem kell félni". Már hogy azt hiszem pontosan idézett. Ezt igazán én mondtam, de azért tényleg szükség van itt egy korrekcióra.

Ilyen országot teremtettünk az elmúlt két évben - ez egy ténykérdés. Ténykérdés, és én nagyon büszke vagyok rá. Mert ha valami miatt érdemes volt győzni 2002-ben, akkor emiatt érdemes volt. De azért tényleg kell ám a változás. Kell egy határozottabb, világos kormányzás, amelyik elég bátor. Mert sokan mondják nekünk azt, hogy most azoknak sem kell tartaniuk tőlünk, akik egyébként félelmet keltenek. Sokszor nekünk kell félni amiatt, mert félelemmentes közéletet akarunk. Emiatt tehát meg kell teremteni a "mihez képest"-et, és ez is a világos baloldali kormányzásnak az egyik kihívása.

Szóval változás és fordulat kell. Ezt a helyzetet, amibe nem akartunk jutni, én személyesen nagyon szerettem volna elkerülni. Erről majd szeretnék még két megjegyzést tenni. Szóval ezt a helyzetet fordulatra kell felhasználni. Úgy kell változtatni már a kiindulópontokon is szembenézve azzal a helyzettel, amibe sodródtunk.

Kicsi kitérőként mondom: el tudjátok azt képzelni, hogy továbbvisszük a költségvetést úgy, ahogy ezt most ma ismerjük, és azt mondjuk, hogy ez a költségvetés úgy, ahogy ezt ismerjük, az a pálya, amelyik a változás pályája? Félreértés ne essék! Hát ki a fene akar ma egy olyan helyzetbe belesodródni, hogy azt mondják rá, a kormányára, meg az országra, hogy fölpuhították a költségvetést, így aztán ide majd nem jön befektető, nem lesz munkahely. A fenét! Nem! Nem erre gondolok, de arra gondolok, hogyha változtatást akarunk, akkor szembe kell nézni a kiinduló pontokkal és nem lehet ugyanúgy tovább csinálni az ügyeket.

Új hangsúlyokat kell elhelyezni már az adótörvényekben, költségvetésben is, és a fordulat igényével kell ezt az apropót - szörnyű ez a szó - de ezt az apropót, amit a mostani kihívás jelent megragadni. Fordulat kell, de ezen csak együtt tudunk elhaladni.

Meg kell tudjuk mondani, és örülök, hogy többes jelölés van, mert ebből sok elhangzott, sok hasznos gondolat már ma itt. Meg kell mondani, hogy mi a változás tartalma, és mi az, ami nem változik. 2006-ban nem egy tévévita fog dönteni, hanem a tévévita hátteréül szolgáló négyéves közös teljesítményünk. A négyéves teljesítmény: kettő, ami mögöttünk van, és kettő, ami előttünk. Ebből a kettőből, ami mögöttünk van, én már kiemeltem egyet, amire büszke vagyok.

Kiemelnék még hármat. Három kormány munkáját követően, és itt azt azért világossá kell tenni, a Horn Gyula vezette kormánynak, Horn Gyulának személyen történelmi érdemei vannak. Három kormány munkáját követően a Medgyessy-kormány tette fel az "i"-re a pontot, és vitte be Magyarországot az Európai Unióba. Ez, bármit is csinálunk a következő két évben, a mi koalíciós kormányunk történelmi teljesítménye. És az pedig történelmi kihívás, és ezért kell ezt világossá tenni, hogy evvel az eséllyel tudunk-e élni az itt élő emberek javára, mert ez a baloldali politikának a lényege, hogy végre ne a politikusokról meg egymás közti amúgy jóízű, normális - remélem normális - vetélkedésről szóljon a mi politikánk, hanem az emberek ügyeiről.

Az emberek ügyei pedig ahhoz köthetők, hogy az ország javára tudjuk-e használni azt, amit az európai csatlakozás jelent. Azokat az ezer milliárdokat - de erre majd még visszatérnék. A második dolog: egy pillanatig nem szégyellem, semmilyen aspektusból nem szégyellem, büszke vagyok az első 100 nap programjára.

Kérdezem én: ott lehetnénk az önkormányzatokban e nélkül? Nem lehetnénk. Tudnánk csinálni azt a programot, amit megkezdtünk? Nem, nem tudnánk csinálni. Meglenne a legitimitásunk, amit egyébként formálisan megszereztünk 2002 tavaszán? Nem. Tessék csak visszaemlékezni: 2002 őszén, amikor a 100 napos programot követően nyertünk az önkormányzat zömében, azt mondta Betlen János, ránézve a tévére, hogy "Te Úristen, az egész ország piros". Így történt. Majd megkérdezték Áder Jánost, hogy mi történt itt, és azt mondta, hogy hát ugye azok szoktak győzni ősszel, akik tavasszal is győztek. Innen tudtuk meg, hogy tavasszal győztünk. És hogyha ez így van, akkor sem politikai értelemben, sem gazdasági, sem szociális, sem a szívünket érintően, hogy mit akarunk az emberek számára, nem hogy nem volt felesleges, elkerülhetetlen volt ez a program.

Leteszem a voksomat a gazdaságpolitikában végrehajtott fordulat mellett is, ami fájt. Hiba volt, hogy csendes ultiban csináltuk - már elnézést a szakszerű kifejezésért. Hiba volt, hogy nem csináltunk karaktert belőle, de megcsináltuk. A tavalyi gödörből, ami három év utáni válságos pillanatokat jelentett, nyilvánvaló nemzetközi hatások miatt is, hogy 2-2,5%-os volt a növekedés, most az első félévben már 4%-ot meghaladó. Beérett annak a sok fájdalmas intézkedésnek a következménye. Mert nem lehet 2-2,5%-ra leszállítani a céljainkat, hanem a célokhoz kellett felpörgetni, hozzájárulni a gazdaság motorjainak a fölpörgetéséhez, hogy a fejlesztéseket is képesek legyünk befogadni, mert kulcskérdés. Ha valami igazán most nemzeti politika, az éppen az, hogy az eredeti jóléti törekvéseink, hogy az ember lehessen a politika középpontjában, gazdasági alapjait megteremtsük.

A másik oldalról, hogy képesek legyünk az európai fejlesztési milliárdokat, ezer milliárdokat idehozni Magyarországra, és Magyarország utolérésére, az emberek életkörülményei javítására fordítani, hogy megélhető legyen a hétköznapokon is az a szabadság, ami papíron megvan, csak hát hó végén nem lehet mit kezdeni vele.

Ezért tehát úgy kell változtatni, hogy világossá tegyük, hogy mire épül ez változás. És én szeretnék változtatni. Szeretnék változtatni, de úgy, hogy legyen világos, hogy nem akartam beleállni ebbe a helyzetbe személyesen. Nem akartam, ebbe belesodort a helyzet. Nem is vártam ezt a jelölést, hadd mondjam meg őszintén. Egyrészt utálom ezt a helyzetet, ami van, hogy barátaim avval jönnek hozzánk nap, mint nap, és joggal vetik fel, de ezt lelkileg nehéz viselni, hogy ti odaadjátok a hatalmat? Kockáztatjátok ezt a koalíciót belső vitáitok okán? Mert nem álltok oda tegyük fel nem biztosítjátok a politikai hátteret a kormányzáshoz? Ez nem könnyen viselhető teher.

Mindannyiunknak, nekem is, sokunknak önkritikát kell emiatt mondani. Ebben meg kell követni azokat a barátainkat, akik bíznak bennünk. És azért sem könnyű, mert én Medgyessy Pétert habitusában is kedvelem. Közel áll hozzám. Közel áll hozzám az a civil habitus, ami oly szerethető a mi miniszterelnökünkben. És nem szeretek olyan helyzetbe kerülni, nem tudom magamról lemosni sajnos, hogy hivatalos jelöltként hátba szúrtam volna. Sem szándékom, sem semmilyen tervem nem volt erre nézve. Ma sincs. És büszke vagyok arra, hogy mostanáig az ő kormányában dolgozhattam.

Vissza kell szerezzük az emberek bizalmát, de ez csak úgy megy, hogyha innen egységesen állunk fel. Én a kongresszus döntése mögé beállok bármi is legyen az. Beállok funkcióban meg funkció nélkül, meg anélkül is, mert szeretnék civilként itt élni ebben az országban. Úgy itt élni, hogy ne kelljen félni. És úgy itt élni, hogy mindaz az esély, amit az ország most megragadhat, az az esély idejöjjön végre a zsebekbe és a hétköznapokba is. Fel kell emelni végre a horizontot, a politika horizontját.

A cipőnk orrától végre egy picit másfele kell nézni, fölfele, mert van egy olyan esély a kezünkben, amelyik esély alkalmat teremt arra, hogy Magyarország egy jól élhető, mindannyiunk számára jól szerethető, mosolygós, barátságos, kiegyensúlyozott ország legyen, milliók számára a hétköznapokban is szerethető legyen. Fel kell emelni a horizontot, távolabbra nézni, de tudnotok kell, hogy minden esélyünk megvan arra, hogy ez a koalíciós kormány legyen az, ennek a koalíciónak a kormánya legyen az, amelyik a 2007-2013-as mintegy tízmilliárdos fejlesztésre leteszi a tervet az Európai Unió asztalára.

Ami a terv, valamint ami ebből megvalósul 2007-2013. között, olyan lesz Magyarország a következő egy emberöltőben. Óriási a tét! A tét a vasszögtől az űrhajóig. És hát a vasszög is óriási, mert kicsúszhat kezünkből a hatalom. Az űrhajó meg az a perspektíva, hogy saját értékeinkre, az emberekkel megbeszélt prioritások mentén és irányokban kialakítsuk a magyar fejlődés fő vonalát. Ez a kezünkben van.

Kell, hogy a változás azt is jelentse, hogy ebben társadalmi párbeszéd a lehető legszélesebb értelemben tegyük. Egyrészt azért technikailag, mert ha egy kormány magára marad ebben a kihívásban, jól nem tud dönteni. De ami ennél fontosabb, ha megnézitek az előttünk álló sikeres, előttünk járó sikeres országok példáját: Portugália, Írország és mások két okból lettek sikeresek. Egyrészt azért, mert jól tudták megfogalmazni a saját országuk fejlődésének fő irányait, a saját komparatív előnyeiket.

Másrészt azért, mert társadalmi mozgalmat voltak képesek szervezni hozzá. Nemzeti közüggyé tették a fejlődés kérdését, és sikeresek lettek. És hogy lehet élni ezekben az országokban? Szabadon és egyre bővülő jólétben, sokak esélye megvan a jóléthez. Ez a baloldali politikának most a lényege.

És hogyha kérdezitek, hogy mitől nemzeti ez a politika, hát attól, hogy a nemzet tagjainak zömének ez jelent esélyt, és attól, hogy egy sikeres európai csatlakozás Magyarország számára egy új szerepet is jelent a régióban. Egy kristályosodási pont szerepet is. A békés nemzeti újraegyesítés szerepét jelenti először. Talán lehet érezni, hogy ez rezeg a levegőben.

Először, hogy a politikai baloldal Magyarországon egy nagyon fontos nemzeti ügyben, a XX. század egyik drámájában békés, európai és kivihető megoldással tud előállni. Az európai határok mögé kerülve a Kárpát-medencei magyarság nem lesz elválasztva nemzeti határokkal, és erre reális esély van, ha mi sikeresek vagyunk, és programját végigjárja Románia, Horvátország, időpontot kap, és talán a Balkán is perspektívát, hogy érdemes bejárni az utat, a magyaroknak is megérte. És ez európai uniós tagságunk egyik nemzeti pillére.

Én szeretnék részt venni ebben a munkában. Csináljuk meg együtt.

Köszönöm szépen.