Politikusokkal némileg egyszerűbb a helyzet, bár a politika legnagyobb sztárjai ebből a szempontból ugyanúgy megközelíthetetlenek, akár a filmsztárok. Nyugodtan elfelejtheti mindenki, hogy levelet ír autogramkérés céljából Obamának, Clintonnak, Medvegyevnek, Putyinnak, XVI. Benedeknek, de akár Nicolas Sarkozynek, Gordon Brownak vagy Angela Merkelnek, hogy kisebb fajsúlyú személyeket is megnevezzünk. Ezektől az emberektől SOHA nem fog tudni levél útján autogramot szerezni senki, tízezrével kapja a hivataluk az ilyen kéréseket naponta. 0,1% esélye akkor van valakinek, ha valami olyan speciális kérést tud megfogalmazni, ami valamilyen csoda folytán átjut a célszemélyt körülvevő többkörös szűrőrendszeren és megérkezik az asztalára. Akkor bizonyosan eredeti autogram érkezik válaszul, de ehhez nagyon-nagyon speciálisnak kell lenni, ami egyre lehetetlenebb. Ezek a szintű politikusok vagy előre nyomtatott autogramot küldenek válaszul, vagy autopen géppel gyártottat. Kisebb személyiségekkel, világpolitikai szempontból kevésbé jelentős országok vezetőinél viszont lehet nagyobb eséllyel próbálkozni. Ott nem érkezik általában akkora számú megkeresés, hogy ne lenne teljesíthető napi 1-2 autogram, vagy hogy érdemes legyen rá külön technológiát alkalmazni. Ha a vezetőnek a kevés kérés ellenére sincs kedve aláírogatni, akkor itt előre nyomtatott aláírással ellátott fotót szoktak küldeni, ami könnyen felismerhető, s a kísérőlevélben el is ismerik, hogy nem küldtek eredetit. Problémás még ilyen szempontból az afrikai és az ázsiai reláció, mindkét területen nehézkesek a postázás körülményei, valamint a helyi kultúrától szokatlan és idegen az autogram-osztás.

Holnap, postai autogramokat bemutató sorozatunk befejező részében a sportolók és a tudósok autogramküldési szokásai kerülnek napirendre.