Megítélésünk szerint – egy két kivételtől eltekintve – az egyetlen behatárolható csoport, akiknek érdemes autogramkérő levelet küldeni, a – jellemzően Nobel-díjas – tudósok, kutatók. Bár az elmúlt évtizedben a Nobel-díjas autogramok gyűjtése is egyre szélesebb körben terjed, világviszonylatban valószínűleg még mindig nem öltött akkora méretet, hogy indokolná a hamisítványok elterjedését a válaszadás tekintetében. Itt is vannak sztárok, mint pl. John F. Nash Jr., akit az „Egy csodálatos elme” c. film filmsztárokéhoz hasonlatos népszerűséggel ruházott fel öreg korára, s emiatt postán megszerezni az autogramját immár lehetetlen, vagy James D. Watson, aki a DNS spirált felfedezte (ő preprint autogramos fotót küld évek óta), de többségük kedves, szerény professzor, aki örömmel válaszol a megkeresésekre. A Nobel-békedíj kitüntetettjei egyre inkább a politikusok válaszadási kategóriájába sorolhatók sajnos, az irodalmi Nobel-díjasok pedig jellemzően sztárok, népszerűségük és keresettségük megegyezik a filmsztárokéval, így a postai úton küldött autogramjaik eredetisége is. Utóbbiaknál külön nehézséget jelent egyáltalán felkutatni az illető tartózkodási helyét.

Ezen a héten igyekeztünk alaposan körüljárni azokat a veszélyeket, amelyek azokra a gyűjtőkre leselkednek, akik postán gyűjtik autogramjaikat. Nem állítjuk, hogy nem lehet postán eredeti autogramokat szerezni, de tény, hogy az így megszerezhető eredeti autogramok aránya rohamosan csökken, a hamisítás pedig semmilyen erkölcsi gátat nem ismerő módon, széles körben terjed, különösen a nyugat-európai és amerikai reláció tekintetében, míg a keleti országok irányába inkább kulturális és technikai gátjai vannak a kérések célba jutásának. Magyarországon belül szerencsére a helyzet nagyon kedvező, nincs tudomásunk arról, hogy bárki, legyen az sportoló, politikus vagy művész, ne eredeti autogramot küldene válaszként egy megkeresésre, ez valószínűleg a megkeresések nem túl nagy számával is összefügg.