A kérdés, vagy inkább problémakör a gyűjtők körében inkább úgy merül fel, hogyha nem közvetlenül a célszemélytől kéri az autogramot, hanem egy aukción akarja megvásárolni, honnan tudhatja azt, hogy valóban eredeti darabbal áll szemben?
A rövid válasz az, hogy 100 százalékos mértékben soha sehonnan. Az autogramok "másodlagos piaca” egy rendkívül
magas bizalmon és örök kétkedésen alapuló terület. Bár a szándékos hamisítást és az azzal való kereskedést pl.
Amerikában letöltendő börtönnel is büntetik, a legtöbb hamisítványt mégsem a hamisítók, hanem maguk a sztárok, híres emberek
stábja gyártja jószándékú megtévesztésből, mert nincs kedvük autogramot osztani, de visszautasítani sem akarják a rajongókat.
Honnan és hogyan lehet mégis felismerni az igazi darabokat?
Először is szögezzük le, hogy az azonosításhoz nem grafológiai tudás szükséges. Ez egy speciális, grafológiához közel álló tudás, de inkább autogram-tudásnak nevezném. Magában foglalja nem csak az írás karakterének az ismeretét, hanem a keletkezés valószínű körülményeinek a pontos feltérképezését. Annak tudását, hogy a híresség szeret autogramot adni vagy nem, ha aláír egy fényképet általában melyik sarkába ír (pl.
Neil Armstrong SOHA, még véletlenül sem írt bele az amerikai zászlóba, amikor a fényképeit dedikálta, tehát az olyan "Neil Armstrong által dedikált" fényképek, amin az írásnak akár csak egy vonala is belelóg a zászlóba, biztosan hamisítvány.) Ahogy a
hamisítást leleplezni vágyók folyamatosan képzik magukat a jellegzetességek területén, sajnos a hamisítók körében is egyre inkább terjed a specializáció.
Néhány gyors jótanács: Az olyan autogramok, amiket az eladók nagy aranypecsétes certifikátokkal árulnak, valószínűleg hamisítványok. Nincsenek tökéletes darabok: ha valaki egy olyan fotót kínál, amin öt amerikai elnök szerepel és mind az öten alá is írták, valószínűleg hamisítványt árul. Az ár-érték arány utalhat hamisításra: ha túl kedvező áron kínál valaki egy nagyon keresett autogramot, akkor valószínűleg nem eredeti darabot árul.
Németországban és Svájcban, ahol a gyűjtési kultúra és a hobbi évtizedekkel megelőzi a magyarországit, a komoly gyűjtők nagyon sok hasznos információt halmoztak fel egészen speciális területeken.
Florian Noller,
Andreas Wiemer,
Markus Brandes,
Peter Müller vagy
Rolf Ramseier, hogy csak néhány nevet emeljünk ki, évtizedek óta foglalkoznak a gyűjtés egy-egy területével. Amíg hazánkban a kezdő (vagy haladó) gyűjtő
leveleket írogat vagy információ morzsákat elcsípve próbál rohangálni a hírességek után, Markus Brandes 1996 óta kereskedik a dedikációkkal professzionális szinten, megbízott fizetett "vadászai" vannak Berlinben és Münchenben, Európába és Amerikába jár a témával kapcsolatos konferenciákra, könyvtárnyi irodalma van egyes emberek aláírásairól, úgyhogy lényegében mindent tud, amit ebben a műfajban tudni lehet. Az ottani hálózatban olyan bőséges a tudásanyag, hogy egy-egy gyűjtő külön szakértője lett az évtizedek során az általa gyűjtött kategóriának. A
magyar gyűjtők is szoktak tőlük véleményt kérni és persze ők is tévedhetnek, mint mindenki (ezt meg is mondják), de a véleményük jellemzően megbízható. Magyarországon a hitelesítés legtöbbször abból áll, hogy vizsgálgatjuk a postán kapott fotókat a napfénynél, hogy vajon preprint vagy filctollal írott darab - sajnos a nyugati
hamisítási technikák a sztárok stábja részéről ennél sokkal kifinomultabbak, olyan széleskörűek, amit mi itthon el sem tudunk képzelni. Andreas Weimer írta egyszer egy emailben, (ő amerikai elnökök aláírására specializálódott), hogy semmit nem jelent, ha van egy régi papír Lincoln "aláírásával" korabeli tintával. Ezen a szinten a hamisítás már nem ismer határokat, a profi hamisítók képesek régi papírt és tintát is szerezni a hitelesség látszatának érdekében.
Összegzésül: a legegyszerűbb szabály, hogy amit nem előttem írnak alá, azzal kapcsolatban nagy kétségeim vannak első körben és fokozatosan elkezdem kizárni a hamisságra utaló jeleket. Aztán örülök neki, ha valami mégis nagy valószínűséggel eredetinek bizonyul.
Utolsó kommentek