Amikor valaki autogramot kezd gyűjteni, célja mindig az, hogy a legnagyobb sztárok, leghatalmasabb politikusok, bajnok sportolók, legendás zenészek szignóit beszerezze. Ezeket az embereket egytől egyig mindenki ismerheti. Nap mint nap velünk vannak, ránk mosolyognak a tévéből, az újságok hasábjain olvashatjuk gondolataikat, életüket.

Van azonban egy másik világ, a hétköznapi hősök világa. Akikről a világ közvéleményének többsége nem tud, azonban teljesítményük mégis egyedi, a maga nemében világraszóló. Ilyen teljesítmény Dick és Rick Hoyt triatlonpályafutása. És ilyen Makra Péteré, aki a napokban lepett meg bennünk egy levéllel. Íme:

Küldök neked néhány szeptemberben készített fotót. Kinn dolgoztam több mint két hónapot Nyugat-Tibetben, Ladakban. Több, mint ezer árvízi családi ház (ötféle típusház) villamos és központi TV-antenna terveit készítettem el.
Egy számomra rendkívül fontos ügyben kérem segítségeteket:
Volt főnököm; Mohammad Hasnain Igazgató Úr a Ladaki Ökológiai Fejlesztő- és Környezetvédelmi Központból Lehből (Nyugat-Tibet, Ladak Tartomány) értesített, hogy LEDeG-SEEDS csoportunkat; ahol ez év nyárutóján-koraőszén az árvízi házak villamos tervezését végeztem, jelölték a közszolgálati kategóriában a CNN-IBN 2010. Év Indiai Embere / Közössége díjra. (CNN-IBN Indian of the Year 2010.)
Már maga a jelölés is óriási presztizzsel járó hatalmas megtiszteltetés, mert ez a díj az indiai csúcsteljesítmények legnagyobb és leghitelesebb elismerése Indiában és szerte a világon. Évről évre sokmillió ember választja ki és szavaz bizalmat a kiválasztott legjobbaknak. A jelölőlistára felkerülést a legnevesebb és hiteles indiai tudósokból, üzletemberekből és politikusokból álló bizottság ezzel indokolta: " Lehben és a környező ladaki településeken a helyi közösség bevonásával, helyben található természetes építőanyagok felhasználásával felépíthető árvíz- és földrengésbiztos, környezetbarát és energiatakarékos házak tervezéséért, az ujjáépítési munkák megszervezéséért."
Nagyon szépen kérlek benneteket, hogy szavazzatok ránk, tervező-, beruházás-szervező- és építőcsoportunkra, a LADAKH ECOLOGICAL & DEVELOPMENT GROUP-ra, a LEDeG-SEEDS-re, az alatta található gomb megnyomásával (előtte a „Vote now” azaz „Szavazz most” és utána a "Submit", azaz "Elküld" feliratra kattintva) az alábbi linken:

http://www.indianoftheyear.com/publicservice-vote10.php

Ha közvetlenül a hivatalos, a http://www.indianoftheyear.com/ honlap nyitólapján keresitek, akkor a "Public service" azaz "Közszolgálat" fülre kattintva jön be a mi szavazólapunk; sorrendben az ötödik, a zöld / piros emblémás.
Nagyon kérlek benneteket, hogy egy perc szabadidőtöket szánjátok ránk és segítsetek megnyerni nekünk ezt a hihetetlen megbecsüléssel járó díjat !

30 évvel ezelőtt a mai napon gyilkolta meg Mark D. Chapman a Beatles együttes alapítóját, a legendát: John Lennont. Az évforduló alkalmából klubalapítónk, Kolozs András írását közöljük, mely eredetiben a Grafológia c. folyóirat 2010. november-decemberi számában jelent meg.

Imagine, azaz: képzeld el. Képzelj el egy embert, aki Liverpool munkásnegyedében nő fel, szinte árvagyerekként. Képzeld el, hogy már zenél, de nem ismerik el művészetét, tehetségét. Klubokban nyomja 6-8 órán át étlen-szomjan, hazájától távol, éhbérért. Aztán egyszercsak fordulat. Egy élesszemű menedzser, egy sláger, egy világhírű zenekar születése, rajongók milliói. Képzeld el, hogy a liverpooli kölyöknek hirtelen ezerszer kellene leírnia a nevét nap mint nap…

John Lennon, a Beatles legendás alapítója 70 éves lett volna az idén októberben és tragikus halálának 30. évfordulójára emlékezünk december 8-án. Vannak olyan napok a történelemben, melyekre mindenki emlékszik, tudja, hogy aznap épp mi történt vele, mit csinált. Az amerikaiak és a britek az első említések között – 2001. szeptember 11. mellett – John F. Kennedy és John Lennon meggyilkolásának napját szokták felidézni. Lennon tehát legenda, már életében az volt, halála pedig még inkább azzá tette.

Mindezt azért volt fontos felidézni és rögzíteni, hogy érzékeljük, kinek az aláírásáról lesz szó. Fontos, hogy megpróbáljuk felfogni a jelentőségét, értékképző tényezőinek súlyát. John Lennon autogramja gyűjtőberkekben abszolút a luxuskategóriába tartozik – azok közé az aláírások közé, amelyek még beszerezhetők a piacon (azaz nem tartoznak automatikusan a múzeumokban pihenő nemzeti kincsekhez), de árszínvonaluk már a csillagok között indul. Lennon esetében néhány egyszerű, bármilyen írószerrel bármilyen felületre odavetett vonalka már 5000 USD körül landol egy árverésen, az íráskép szempontjából és az anyag minőségét tekintve jobb állapotú, bizonyítottan hiteles darabok pedig még ennél is magasabb áron kelnek el. Az exkluzív példányok, melyek dedikációként valami speciális helyre (pl. lemezre, kottára) készültek, már csak a sokszoros milliomosok számára megfizethetők.

Lennon autogramját különösen izgalmassá teszi az is – ebben egyébként személye és autogramja véletlenül hasonlatos a fentebb említett Kennedyéhez – hogy eredetiségének megállapítása különleges szakértelmet kíván és jó referenciák nélkül lényegében lehetetlen. A Beatles-autogramok minden bizonnyal a 20. század legtöbbet hamisított aláírásai. Titkárok tucatja írta folyamatosan a Beatles-szignókat, beleértve Neil Aspinallt, Brian Epsteint vagy másokat – aki épp „kéznél volt”. Többször előfordult, hogy valamelyik Beatle írt alá mind a négyük helyet – persze igaziként feltüntetve a többiek aláírását is. A Beatles mindössze három hivatalos dedikálást tartott, egyet 1962-ben, kettőt 1963-ban; mindhármat az Egyesült Királyságban.

Lennon az évtizedek alatt rengeteg formátumban írta a nevét, s mivel autogramja szűnni nem akaró értéket képvisel, kedvelt célpontja a profi hamisítóknak is. Írta nevét nyomtatott betűkkel, írta félig nyomtatottan és írta fonálírással egybefűzve a betűket, vagy épp a vezeték- és keresztnevet. John LENnon, JOhn Lennon, johnlennon – mindegyik ismert formátum. Az igazi Beatles- és Lennon-szakértők meg tudják mondani azt is, hogy kb. melyik hónapban (!) készültek. Jellegzetes, hogy Lennon vezetéknevét jellemzően Lennen-nek írta, csak nagyon ritkán Lennon-nak, így a hamisítványok egyik legfőbb árulkodó jele, amikor egy adott korszakból származó aláírásban a vezetéknév o-val van írva, holott e-vel kellene szerepelnie. A legvalószínűbben eredeti autogramok – hasonlóan más nagy kaliberű személyekéhez – a névaláírásos banki csekkeken találhatók. Mivel Lennon nagyon sok autogramot osztott ki életében, a már-már elviselhetetlen rajongói nyomás és a gyors autogramosztási kényszer miatt gyakran hagyott ki betűket a nevéből, így a hiányos névformátumú aláírások gyakoriak: JoLen, JohLenn, JLennon, JoLennon, Jolenen, Johlennen, vagy egyszerűen csak John. A variációk száma szinte végtelen… Szokása volt még – főleg a Beatles utáni időkben – hogy autogramja mellé az Imagine borítójáról is ismert kis arcot, saját arcképét is odarajzolta. Ebben az időben művészete már nem csupán zene, hanem komplex képzőművészet, társadalomformálás volt; rajzolt, látványos békepárti akciókat szervezett, és egyes megélt szerepeihez kapcsolódóan az aláírása is más-más volt. A változás leginkább a J és a L kezdőbetűk megformálásában érhető tetten, ezek árulkodnak leginkább a korszakról és a körülményekről, amikor a szignó keletkezett.

Lennon halála is szorosan kapcsolódik autogramjához, ugyanis egyik utolsó autogramját épp saját gyilkosának, Mark D. Chapman-nek adta (ld. fotó alább). Chapman egy barátjával várt Lennonra a Dakota Háznál, 1980. december 8-án délután. Amikor Lennon kijött, dedikáltatta vele a nála lévő Double Fantasy egy példányát (ez a lemez 1999-ben 460.000 USD-ért kelt el árverésen, ld. alább). Barátjának azt mondta, megvárja, míg Lennon (aki egy lemezfelvétel ügyében távozott Yoko Onoval a dedikálás után) visszajön. „Ki tudja, láthatod-e még valaha” – mondta barátjának Lennonról. Este 11-kor e szavak fájdalmas új értelmet kaptak. A Lennon házaspár visszatérése után a lesben álló Chapman, miután megszólította, négy lövéssel meggyilkolta a kapuból visszaforduló John Lennont.

 

Halála helyétől nem messze, a Central Park Strawberry Fields nevű kis kertjében, a járdán egy lemezhez hasonló kis térplasztika található. Lennon egyik legszebb dalának címe áll rajta: „Imagine” – azaz: képzeld el…

Tegnap elhunyt Leslie Nielsen, azaz Frank Drebin hadnagy a Csupasz Pisztoly sorozatból. Összesen 106 filmben szerepelt, mégis ez a karakter az, ami idős korára világhírűvé és mindenki által szeretett színésszé tette. A kanadai-amerikai komikus egy floridai kórházban hunyt el, ahol tüdőgyulladással kezelték két hete.

Leslie Nielsen készséges autogramosztó volt, szorgalmasan válaszolt a dedikációt kérő levelekre. A fényképeket jellemzően úgy dedikálta, hogy a "luck", azaz a "szerencse" szót mindenképpen beillesztette a szövegbe. Szerencsések vagyunk, hogy gyermekkorunkba vidám perceket csempészett filmjeivel. Nyugodjék békében!

Az elmúlt időszakban rengeteg nagyszerű autóversenyzőt bemutattunk az autogram.blogon, a Forma-1 királyait, zárva Sebastian Vettellel, az új világbajnokkal, de ma átkukkantunk a másik kategóriába, a rali trónján ugyanis egy másik Sébastien ül már egy ideje. Sébastien Loeb, a valaha volt legnagyobb versenyző, 2004 óta minden évben megnyerte a világbajnokságot, 62 futamgyőzelme több, mint kétszerese a listában utána következő négyszeres világbajnok Tommi Mäkikennek. A másik hősünk az utolsó, aki Loeb előtt világbajnokságot tudott nyerni: a norvég Petter Solberg.

Szenzációs beszámolót kaptunk a 2010. évi németországi ADAC raliról, mely alább olvasható.

Őszintén szólva egy eszméletlen nagy élmény volt az idei nyaralásunk a német WRC-re, csak ajánlani tudom bárkinek akit egy kicsit is megérint ha megcsapja a benzingőz. Nagyon nehéz pár mondatban összefoglalni azt a 4 napot. A WRC-n nagyon pozitív csalodás ért a pilótákkal kapcsolatban. Eszméletlen, hogy mennyire közvetlenek, barátságosak és normálisak a rajongókkal. Ők már értik, hogy ez a mese valahol a kölcsönösségről szól. A szervízparkban bóklászva teljesen önfeledten sétáló pilótákba botlottunk és meg kellett állapítanunk, hogy ha van egy közös nyelv akkor akár 10 percet is el lehet velük beszélgetni. Nem pökhendiek, nem szálltak el maguktól, ellenkezőleg: ők élvezik a showt. Persze a sok neves pilóta közt is akad többféle ember, az amerikai Ken Block (az én egyik kedvencem) a tipikus showman. Első nap az autóját csodáltuk és megkérdeztük a szerelőjét, hogy mégis nem lehetne-e beszélni azzal a jóemberrel. Mire ő, dehogynem ott jön szólok neki, és valóban pár másodperc múlva már azon kaptam magam, hogy Mr. Block-kal poénkodunk, hogy milyen jó a szerelése (persze mi is Monsteres egyenpolóban feszítettünk:) ), fényképeztünk, aláírást gyűjtöttünk a belépőkártyára, a poszterre és ahová csak tudtunk. Jót nevettünk és amint az a napok folyamán kiderült meg is jegyzett minket magának.
Volt persze ennek a viselkedésnek a gyökeres ellentéte is az örök Iceman, Kimi. Na tőle nehéz volt aláírást szerezni, de lehetetlenek nincsenek. :)
Utolsó napról van még egy-két pillanat ami mindenképpen említést érdemel egy ilyen visszapillatásban. Kitaláltuk, hogy aznap a rajthoz megyünk és ott a szőlősorok közt fogjuk megnézni a gyorsasági futam kezdetét. Oda is értünk és ahogy sétáltunk felfelé a sorok közt egyszercsak nagy búgás, csörgés, kipufogóhang és elment mellettünk, Loeb, Sordo és Mikko, de legnagyobb meglepetésünkre nem mentek messze kb 200m-re megálltak ott kiszálltak és azoknak akik ott voltak (kb 20fő) osztogattak aláírásokat, fényképeszkedtek és jókedvűen beszélgettek velük. Közben persze sorra érkeztek a többiek is, Wilson, Solberg, Block, Latvala....stb. Szegény Loeb annyira beleélte magát az aláírogatásba, hogy még Sordo autóját is aláírta :) na az vicces volt nagyon. Jót nevettek rajta mindketten....én meg lefotóztam, meg az autót is, közelről is, távolról is...egyszer annyira belemerültem a fotózásba, hogy azon kaptam magam, hogy majdnem benn ülök Latvala autójában, annyira igyekeztem minden részletet megörökíteni. A navigátor odaköszönt nevetett egyet és végezte tovább a dolgát. De nem puffogott egy szót sem :)
Aznap délben gondoltuk elindulunk haza amikor a szőlőhegyről lefele jövet egy Subaruba botlottunk, amin épp kerékcserét eszközöltek. Mr. Shilt volt az és a navigátora...odanéztek rám és megkértek, hogy esetleg elvinnénk-e a leszerelt kereet vissza Trierbe a szervízparkba a csapatukhoz. Hát mit tegyünk, persze mivel én magam is, amtőr szineten ugyen de rallyzok itthon, úgy éreztem kötelességem megtenni ezt a sporttársért, hát fogtam elgurítottam a kereket az én kis Fiatomig, mert forró is és nehéz is volt cipelje akinek két anyja volt. Aztán visszavittük a csapatnak a kereket, (persze ezek a pillanatok is meg vannak örökítve) na ők amikor meghallották, hogy mi miért is keressük őket és mit hoztunk nekik nyugodtan kijelenthetem, hogy betegre nevették magukat, de megköszönték a becsületességünket, megjutalmaztak és így engedtek minket tovább utunkra.
Bizton állíthatom, hogy ez egy piciny töredéke csak annak az élményhalmaznak amit ott átéltünk. Megérte, ezerszer is megérte és jövőre megyünk megint!!!!

És az autogramok, Sébastien Loeb:

Petter Solberg:

És egy bónusz: Kimi Räikkönen és Sébastien Loeb autogramosztása a 2010-es japán ralin.

Polyák Imre olimpiai bajnok birkózó ma itthagyott bennünket. Imre bácsi a szerénység és a végtelen kitartás szobra volt. Három elvesztett olimpiai döntő után is volt ereje tovább küzdeni, mert halhatatlanná akart válni azzal, hogy a legnemesebb sportversenyen áll fel a dobogó legfelső fokára. 1964-ben Tokióban érte el célját, amikor a szovjet Rurua ellen játszott döntetlennel megnyerte az áhított aranyérmet.

Autogramját birkózóversenyeken, emléktornákon lehetett begyűjteni, a kerek szőnyeg volt az élete. Nyugodjék békében!

Bár a friss világbajnok autogramját idén nyáron már bemutattuk egyszer, a sorozat végén megérdemli, hogy megtegyük ezt újra.

Ki is az új világbajnok? Sebastian Vettel 1987-ben született. Hét éves kora óta aktív a motorsportban, azaz akkor ült először motorral hajtott járműbe, amikor a legendás Ayrton Senna meghalt, Schumacher pedig elindult a csúcsra. Gyerekkorát és példakép-választását olyan versenyzők határozták meg, mint Schumacher, Häkkinen, Villeneuve. Vettel tehát azért kezdett versenyezni, mert "Schumacher akart lenni". Nem kellett sokáig várnia álmára, 2006-ban, 19 évesen már Forma-1-es autót vezethetett. Ahogy a 80-as éveket a Senna-Prost-Piquet-Mansell négyes, s ahogyan a 90-est és 2000-es első felét a Schumacher-Häkkinen-Hill-Villeneuve kvartett dominálta, úgy itt van már most egy következő generáció: Alonso-Hamilton-Button és tegnaptól hivatalosan is: Sebastian Vettel. Róluk fog szólni a Forma-1 következő tíz éve.

Vettel az alábbi autogramot 2007-ben, a Hungaroringen írta, néhány héttel első Forma-1-es versenye után.

Ha holnap Fernando Alonso újra világbajnok lesz, két igazi elitklubhoz is csatlakozni fog: egyrészt azokhoz, akik háromszor tudtak nyerni (Fangio, Brabham, Stewart, Lauda, Piquet, Prost, Senna és Schumacher), valamint egy másik klubhoz, azokhoz, akik Ferrarival nyertek VB-címet (Alberto Ascari, Fangio, Mike Hawthorn, Phil Hill, John Surtees, Lauda, Jody Scheckter, Schumacher és Räikkönen). Utóbbinak mindig egy kicsit több a presztízse, mint a szimpla világbajnoki címnek, nem véletlenül próbálkozott meg a Ferrari volánjánál - sikertelenül - Prost és Mansell, s a néhai Ayrton Senna álma is az volt, hogy pályafutása végén Ferrarival nyerjen utoljára világbajnoki címet.

Mindezt csak azért volt fontos ily hosszú felvezetésként elmondani, hogy a ma este bemutatott 1979-es világbajnokot, Jody Schecktert megfelelő súllyal kezeljük a Forma-1 bajnokok sorában. A versenysorozatban a 80-as és 90-es évek a Ferrari szurkolók számára ugyanis arról szóltak, hogy a tifosik egyre fájóbban nosztalgiáztak egy dél-afrikai versenyző futamai iránt, aki utoljára nyert egyéni világbajnokságot a csapatnak egészen Michael Schumacher eljöveteléig. (Ezért is érthető bizonyos szempontból a német csillagot övező vakhit és rajongás, mert végre beváltotta a két évtizedes álmot.)

Jody Scheckter 10 nagydíjat nyert pályafutása során. Első versenyét 1972-ben futotta, jellegzetes narancssárga fehér, JODY feliratú sisakjára leginkább a hatkerekű sötétkék Tyrrell volánja mögött emlékezhetünk. Első teljes szezonja csak az 1974-es volt, vezetett McLarent, Tyrrell-t, Wolf-ot és végül Ferrarit, innen szállt ki a versenyzésből 1980-ban. Két fia is autóversenyző lett, visszavonulása után az ő pályafutásukat egyengette, ebben a minőségében többször is megfordult a Hungaroringen a 90-es 2000-es évek fordulóján.

Tegnap bemutattuk az első ausztrál világbajnokot, ma bemutatjuk a mindeddig utolsót. Alan Jones, 1980 bajnoka 1946-ban született Melbourne-ben, 1975-ben érkezett meg a Forma-1 világába. Pályafutását leginkább az akkori korszak jellemző kettősségével, afféle kint-is-vagyok-bent-is-vagyok léttel lehet leírni. Teljes szezont először 1978-ban futott, előtte többféle versenykategóriákban próbálkozott párhuzamosan Amerikában és Európában egyaránt, míg 1977-es első győzelmét követően helyzete stabilizálódott a Forma-1-ben. Összesen 12 győzelmet aratott, 1980-ban pedig a Williams-csapat történetének első világbajnoki címét köszönhette neki. Pályája utolsó szakasza olyan volt, mint a kezdete. 1982-t és 1984-et teljes egészében kihagyta, 1983-ban és 1985-ben összesen négy versenyen vett részt. Utolsó teljes szezonjában, 1986-ban még láthattuk őt a Hungaroringen, így egyben a legöregebb világbajnok, aki valaha Magyarországon rajthoz állt. (A versenyben 46 kört tett meg, a differenciálmű hibája miatt kényszerült kiállni.)

Alan Jones alább bemutatott autogramja egy osztrák gyűjteményből származik, a Forma-1-es aláírások kategóriájában a 80-as években terjedő keresztnévkezdőbetű-vezetéknév formátumban találkozhatunk vele. 

Az alábbi videón Alan Jones a Goodwood-i sebesség fesztiválon oszt autogramokat 2009-ben, mely a veterán autó és motorversenyzők legbiztosabb fellelhetőségi helye Európában évről évre.

Nagy esély van rá, hogy holnapután ilyenkor már egy ausztrál pilóta ül ismét az autósport trónján Mark Webber személyében, ezért érdemes visszaemlékezni most kicsit neves honfitárs-elődeire, közülük is elsőként Sir Jack Brabham-re.

Sir Jack Brabham a Forma-1 első ausztrál világbajnoka, s az utolsó élő bajnok azok közül, akik még a Forma-1 hajnalán, az 50-es években tudtak győzni. Brabham 1959-ben, 60-ban és 66-ban nyert világbajnokságot, 1966-ban ráadásul úgy, hogy saját tervezésű autóját vezette, amivel megnyerte a konstruktőrök versenyét is.

Első versenyét 1955-ben futotta, utolsót 1970-ben 44 évesen, s ebben az évben még futamot tudott nyerni. Összesen 14 nagydíjgyőzelmet aratott pályafutása során, 13-szor indult az első rajtkockából.

Sir Jack 85. évéhez közeledve a Forma-1 élő legendája, minden gyűjtő számára kötelező feladat begyűjteni az autogramját. A levelekre precízen válaszolgat, de célszerű IRC-vel ellátott válaszborítékot mellékelni a neki küldött levélhez. Fia David Brabham, aki a Forma-1-ben nem tudott apja nyomdokaiba lépni, de 2009-ben megnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt.

Az F-1 világbajnokok sorozat mai hőse, a finn Mika Häkkinen úgy jutott a csúcsra kétszer is, hogy erre még talán ő maga sem fogadott volna 1997. október 26-án, az első világbajnoki évét megelőző szezon utolsó futamának utolsó körében. A finn versenyző ugyanis 1991-ben kezdte Forma-1-es pályafutását, s csupán a 97. versenyét tudta megnyerni úgy, hogy ketten is elengedték maguk mellett az 1997-es szezon utolsó körében. Tehetségként érkezett a Forma-1-be, de egy-két év elteltével mindenki úgy vélekedett róla, hogy balszerencsés versenyző. Képes rá, hogy dobogóra álljon, de képtelen arra, hogy megnyerjen egy versenyt.

Első világbajnoki címéhez nagyban hozzájárult, hogy 1998-ban a McLaren csapat a szezon elsőszámú esélyesévé vált a sztártervező, Adrian Newey leigazolásával, s hogy a Williams a regnáló világbajnok Jacques Villeneuve-vel már nem, a Ferrari Michael Schumacherrel még nem volt eléggé versenyképes. 1999-ben a szerencse állt mellé, s így tudta megvédeni VB címét. Schumacher súlyos balesete miatt az év második felét kihagyni kényszerült, a második számú pilóta, Eddie Irvine pedig szó szerint elbénázta élete legnagyobb, egyetlen és utolsó esélyét, hogy világbajnok legyen a Ferrarival. Häkkinen a szezon utolsó versenyén lett újra világbajnok: nyernie kellett a cím elnyeréséhez és nyert is.

Häkkinen az alábbi autogramot 1997-ben, a Kempinski Hotel teraszán ülve írta két TV interjú között. Türelmesen, a másodvonalas versenyzők nyugalmával osztogatta autogramjait, aki csak egy üres fehér lapot tolt elé, annak még azt is ráírta szignója alá, hogy „The Flying Finn”. Egy év múlva már azonban más volt a helyzet: megközelíthetetlenné vált, csak a versenyzésre akart koncentrálni, aminek meg is lett az eredménye az év végi összesített győzelemmel. Mika Häkkinen úgy vonult be a Forma-1 halhatatlanjai közé, hogy szorgalma és kitartása vitte a csúcsra kétszer is, bár egy látványos Spa-i előzésen kívül semmi maradandót nem alkotott.

Az alábbi videón Häkkinen a 2009-es Monaco-i nagydíjon oszt autogramokat.

„Hová tűnt Damon Hill?!” – ugye mindannyian emlékszünk még Palik László immár szállóigévé vált üvöltésére, mellyel 1997-ben a Hungaroring közvetítés alkalmával a verbális magyar örökség részévé tette a brit pilótát?

Pedig Damon Hill nem csupán ezért maradt meg az emlékezetünkben. Személye csupa érdekesség. Az első és máig egyetlen világbajnok, akinek apja is elnyerte a legmagasabb trófeát. Damon Hill volt, aki két éven át 0-ás rajtszámmal versenyzett, mert az aktuális világbajnokok, 1992-ben Nigel Mansell, 1993-ban Alain Prost győzelmüket követően visszavonultak a versenyzéstől, az 1-es rajtszám pedig bent maradt. 1994-ben ő volt a tragikus sorsú Ayrton Senna csapattársa amikor az elhunyt, s év végére ő vált az akkor szárnyait kibontó Michael Schumacher elsőszámú vetélytársává. 1996-ban nyert világbajnokságot, a versenyzéstől 1999-ben vonult vissza 22 győzelemmel a háta mögött. Ő volt az első, aki győzni tudott egy Jordan versenyautóval és egy fél Hungaroring kör híján majdnem az első lett, aki a nagy múltú Arrows istálló számára is győzelmet szerzett. (Az Arrows egyetlen pole pozícióját Damon Hill szerezte ezen az ominózus versenyen, mely a szakértők szerint élete legjobb versenye volt.)

Damon Hill nem tartozik azon pilóták közé, akik szívesen osztogatják az autogramjukat, de amikor rendszeresen jött Budapestre megérte kiböjtölni, ugyanis szépen, olvashatóan ír, különösen a többi pilótához képest. E sorok íróját kétszer is visszautasította autogram ügyben két egymást követő évben, s csak harmadjára sikerült nagy nehezen aláíratni vele a mellékelt újságot, emlékeztetve a korábbi két év sikertelen találkozásaira. Hill ennek ellenére szimpatikus és kedves figurája volt a Forma-1 világának, egykori rajongótábora még ma is népesnek mondható.

Sting autogramját egy remek videóval korábban már bemutattuk itt a blogon, most egy másik aláírás formátumot teszünk közzé a kiváló angol énekestől, aki az elmúlt szombaton koncertezett hazánkban ismét nagy sikerrel.

A mostani autogram megszerzésében a koncertet szervező Live Nation Hungary Kft. volt segítségünkre, Sting hivatalos fotóját dedikáltatták olvasóink részére. Szembetűnő, hogy mennyire másként írja autogramját a Fullánk, amikor egy hotel előtt épp csak összefut a rajongókkal, s amikor nyugodt körülmények között kell aláírnia. Ez a mostani autogram az utóbbi esetre példa, s egy külföldről kölcsönzött alább látható fotón egy ilyen nyugodt dedikálás pillanatát is láthatjuk.

Egyfajta visszaszámlálás lesz ez most ezen a héten, igyekszünk minden nap egy olyan világbajnokot és autogramját bemutatni, aki még nem szerepelt itt a blogon, s mire elérjük a hétvégét, egy fővel lehet, hogy ismét bővül az elitklub.

Niki Laudával, az osztrák csillaggal folytatjuk. Első világbajnokságát 1975-ben nyerte, 1976-ban pedig csak az akadályozta meg a címvédésben, hogy majdnem halálra égett a Nürburgringen: még abban az évben visszatért és úgy vesztett mindössze egy pont hátránnyal a végső összesítésben, hogy két versenyt ki kellett hagynia. 1977-ben aztán simán nyert megint. Azt mondják a Forma-1 igazi szakértői, hogyha nincs a balesete, s nincs a három éves kihagyása 1979 és 1981 között (aminek fő oka az akkoriban a versenysorozat urává váló Bernie Ecclestone-nal folytatott üzleti vitája), akkor akár hatszoros világbajnok is lehetett volna, azaz minden idők legnagyobb versenyzője. Utolsó világbajnokságát 1984-ben nyerte, ami szintén bravúr, 25 futamgyőzelemmel a háta mögött vonult vissza 1985-ben.

Versenyzői pályafutása után előbb légitársaságát, a Lauda Air-t menedzselte, majd előbb a Ferrari csapat főtanácsadójaként, később a német RTL tévétársaság állandó szakkommentátoraként tért vissza a versenypályák mellé elnyűhetetlen piros Parmalat feliratú sapkájában, mely messziről felismerhetővé teszi őt bárhol a világon.

Kedves és készséges autogramosztó, minden évben ellátogat a Magyar Nagydíjra is. Az alábbi képet 2003-ban írta alá a Hungaroring boxutcájában.

A mai Brazil Nagydíj elején láthattunk egy jellegzetes arcú urat kedélyesen beszélgetni Bernie Ecclestonnal, amint a rajtrácson sétálgattak. Ő Emerson Fittipaldi, az első brazil csillag, aki a Forma-1-ben megjelent.

Fittipaldi 1970-ben futotta első versenyét a királykategóriában, s két év múlva már meg is nyerte első világbajnokságát, így egyáltalán nem véletlen, ha mindenki szupertehetségnek tartotta az akkor 25 éves fiatalembert. (A valaha volt legfiatalabb világbajnok címét csak 2005-ben tudták tőle elvenni, bizonyos Fernando Alonso...)

Fittipaldi 1974-ben ismételni tudott, s 1980-ban kétszeres világbajnokként. A 70-es évek egyik legnagyobb csillaga volt, olyan vetélytársakkal kellett küzdenie az autósport trónjáért, mint Jackie Stewart és Niki Lauda, hogy csak a legnagyobbakat említsük ebből az évtizedből. 14 futamgyőzelemmel vonult vissza, de csak a Forma-1-től, az autoversenyzéstől nem. A Forma-1-et követően nyert CART sorozatot és Indy 500-as versenyeket. Európában csak ritkán láthattuk, többnyire angliai veterán Forma-1-es versenyeken fordult elő, egy ilyen alkalommal dedikálta az alább látható fotót is. Népszerűségére mi sem jellemzőbb, minthogy az általunk ismert első olyan versenyző a Forma-1 történetében, aki helyett titkárok is írnak autogramot, úgyhogy a tőle postán kért dedikációkkal - már ha egyáltalán érkezik rájuk válasz - érdemes óvatosan bánni.

Tegnap este immár sokadszor köszönthették a rajongók Budapesten a népszerű olasz színészt, a spagetti westernek sztárját, Django-t, a fehér nindzsát, Árpád vezért a Honfoglalás-ból: azaz Franco Nero-t. Az olasz művész ezúttal a VIII. Közép Európai Olasz Filmfesztivál budapesti hete alkalmából érkezett új filmje, az Angelus Hirosimae bemutatójára.

Amint filmünkön látható, a bemutató előtt a Puskin Moziban készségesen dedikált minden DVD-t, fotót, amivel gyűjtőtársaink a vele való találkozásra készültek. Érdekesség, hogy Franco Nero nem szeret úgy ráírni egy fényképre, hogy az aláírása ne látszódjon. A filmen kétszer is látható, amint egy többségében fekete fényképnél tétován megáll, s keresi a világos felületet, ahová a fekete tollal szépen, olvashatóan írhatja nevét. Igazán kedves, türelmes ember, nagyszerű élmény volt találkozni vele tegnap este.

Az autogramgyűjtők gyakran éreznek hirtelen sugallatot arra, hogy egy-egy speciális kategória, egy kis csoport valamennyi tagjának autogramját összegyűjtsék. Lehet ez egy sportág összes győztese, egy zenekar összes tagja, vagy épp egy film vagy tévésorozat valamennyi szereplője. Ezt tette most Garicas barátunk is, amikor az egykori népszerű angol sorozat, a Csengetett, Mylord? szereplőgárdáját kereste meg e célból. Alább az első eredmények.

Ki ne emlékezne a 90-es évek angol humorral fűszerezett szappanoperájára a 'Csengetett, Mylord?'-ra?
Benne a mindig sutácska Ivyra (Su Pollard) és a Ms.Liptonnál állandóan potyázó Wilson kapitányra (Bill Pertwee).
Ők tiszteltek meg azzal, hogy elküldték dedikált fotójukat és kitöltötték az interjút amiből megtudhatjuk, hogy Su 77-ben adta az első autogramot és ha ismétlésre kerül sor a világon, akkor akár 50 levelet is kap hetente. Az interjút kiegészítette egy szépséges polippal is.
Sajnos Wilson kapitány nem volt ennyire bőbeszédű, ő csak szárazon közölte, hogy 40 évvel ezelött adta az első autogramot és csupáncsak öt ilyen kérést kap hetente.

Ma hajnalban elhunyt Viktor Csernomirgyin, egykori orosz miniszterelnök. A 90-es évek Oroszországának egyik legfajsúlyosabb politikusa, Borisz Jelcin mögött egyértelműen a második számú hatalmi tényező. Hat éven át volt miniszterelnök az átalakulás legnehezebb időszakában, Jelcin 1996-ban végrehajtott szívműtétje alatt pedig az államfői posztot is betöltötte egy napig. Politikai súlyát jól mutatja, hogy az új elnök, Putyin is tartott az őt övező tekintélytől, ezért Moszkvától messzire, Kijevbe küldte őt diplomácia feladattal.

Csernomirgyin aláírása - mint az alább látható - az egyik legszebb az orosz autogramok kategóriájában. A cirill betűs aláírások jellemzően olvashatatlanok, csupán girlandokból és hurkokból állnak. Csernomirgyin ezzel szemben szinte rajzolta az egyes betűket. Miniszterelnökségét követően 2001 és 2009 között volt Oroszország kijevi nagykövete, ezt a dedikációt is ebben a minőségében írta 2005-ben egy kijevi képeslap hátuljára.

Jerry Lee Lewist nyáron hiába vártuk Budapestre, akkor rosszulléte akadályozta meg abban, hogy találkozzon a magyar rajongókkal. A szervezők áldozatos munkájának köszönhetően azonban hamar sikerült pótolni az elmaradt fellépést, s október utolsó szombatján színpadra léphetett az Arénában a rock and roll egykori fenegyereke.
Mondták róla, hogy nincs könnyű természete, kissé háklis, hajlott korára beleunt már az őt körülvevő felhajtásba. Erre készülhettek a hazai autogramgyűjtők is: ez volt a személyes tapasztalat még 1998-ból, az akkori koncert alkalmával Mr. Lewis ügyet sem vetett az autogramvadászokra, úgy sétált el mellettük, mintha ott se lett volna.
Van olyan gyűjtő, aki külföldi tapasztalatok nyomán megerősítette, hogy valószínűleg most is erre lehet majd számítani, sokan eleve lemondtak hát arról, hogy megszerezzék autogramját. Voltak azonban néhányan, akik próbálkoztak – és sikerrel jártak, ugyanis kitartó várakozást és néhány visszautasítást követően megenyhült a JLL-stáb szíve. Megszerveztek néhány autogramot, mielőtt a művész ma délután elhagyta Hazánkat.
Hála a ShowTime Budapest Kft. segítségének – melyért ezúton is köszönetünket fejezzük ki olvasóink nevében –, alább mi is megmutathatjuk a páratlan kincset, az egykori zongorafelgyújtó „Gyilkos”, mára legendává vált öregúr dedikációját. A szervezők elmondása szerint szívesen írta alá a koncert előtt a hozzá bejuttatott Nashville-i kiadású hanglemezünket, valamint egy kisméretű fehér zongorát a miskolci Rock! Europe múzeum számára. Köszönjük!

Korábbi cikkeinket folyamatosan frissítjük az autogramosztásról készített videókkal. A gyűjtők nemzetközi közösségének és az internetnek köszönhetően ma már mindenki számára elérhetők, átélhetők ezek a pillanatok, amikor az autogramok megszületnek, s bizony látható, hogy a sztárok dolga sem könnyű, hiszen sokszor néhány perc alatt akár százszor is le kell írni a nevüket. 

A videós cikkek itt tekinthetők meg: VIDEÓK.

Hagyomány immár, hogy október végén Budapesten a világ egykori legjobb teniszezői adnak egymásnak randevút. Két évvel ezelőtt hozta el őket nekünk Taróczy Balázs először, s elmondhatjuk, a Tennis Classics versenysorozat lassan Budapest kötelező arculati elemévé válik. Idén a két veterán sztár, Ivan Lendl és Mats Wilander mellett napjaink csillagai, Tomas Berdych, Robin Söderling és Szávay Ágnes is pályára lépnek a szombati versenyen a Papp László Budapest Sportarénában.

A sajtótájékoztatón megtapasztalhattuk, mennyire közvetlen, kedves emberekről van szó. Nyoma sem volt megjátszásnak, sztárallűrnek, McEnroe két évvel ezelőtti kényeskedései, különcsége is immár a múlté. Néhány perc után az ember el is felejtette, hogy valójában a világ egykori legnagyobbjai állnak előtte. Tanúskodik minderről az alábbi felvétel-sorozat, amin mind az öt csillag autogramosztását láthatjuk aláírásuk egy-egy mintája mellett.

Köszönet Tarócz Balázsnak, hogy elhozta őket nekünk, s hogy holnap testközelből láthatjuk őket játszani.

A címben szereplő kérdés megválaszolásához egy levelet hívok segítségül, ami a minap érkezett hozzánk, néhány melléklettel:

2008-ban döntöttem úgy, hogy Angliába költözöm és azóta is itt élek,
egyszer a munkahelyem felé tartva megpillantottam az Oxfam (egy
jótékonysági szervezet, amely tudtommal használt ruhák és könyvek
eladásából, adományokból illetve önkéntesek munkájából tartja fenn
magát) kirakatában egy könyvet, amely Puskás Öcsiről szólt,
csodálkozva nézegettem, hogy miért is ilyen drága ez a könyv, aztán a
boltba belépve vettem észre, hogy dedikálva van. Ekkor még nagyon
sajnáltam érte ezt az összeget, de néhány hét múlva  csak erőt vettem
magamon és sikerült megszereznem, ez volt a gyűjteményem első darabja,
azóta azonban állandóan bújom ezeket a boltokat és az internetet, hogy
gyarapíthassam gyűjteményemet ezek közül néhányat elküldök önöknek is,
hátha érdekesnek találják. A legbüszkébb talán - persze Puskás után -
az angliai televíziós szakácsok gyűjteményemre vagyok (azóta
megszereztem egy Jamie Oliver által írt és aláírt szakácskönyvet is,
de még nem készítettem róla fotót), s bár a lista még nem teljes,
törekszem rá, hogy az legyen.
Üdvözlettel,
V.A.

Hát igen, "akit a mozdony füstje megcsapott..." :)

Szilágyi György ma elhunyt. Az alábbi autogramot 2006-ban írta a könyvhéten.

Magányosan üldögélt a Vörösmarty tér egyik sarkában, a mellette elhaladók talán nem is tudták, hogy egy óriás ül az asztalnál. Pedig biztosan jól ismerte őt mindenki, még ha az arca nem is volt látható minden nap a tévében. Leghíresebb alkotásával emlékezünk most rá, ez a monológ tette őt halhatatlanná. Íme:

Hanyas vagy?

 

Hanyas vagy? '28-as?
Mi félszavakból megértjük egymást.
Ugyanazt a nótát fújjuk, nem igaz?
Emlékszel?
Nekünk mindig az első világháborúról meséltek gyerekkorunkban.
És első világháborús dalokat énekeltek a fülünkbe?
Anyánk vasalt vagy a varrógépet taposta, mi lekuporodtunk a sparherd mellé, és hallgattuk, ahogy énekel.
Ott, ahol a Dnyeszter vize zúg…
Estére indul az ezred…
Ágyúcsőre tábortűz világít…
Dalol a nyomor! - mondta nagypapa, aztán ő is rázendített:
Ne sírjatok, budapesti lányok, visszajövünk még
hozzátok, valaha, valaha, vagy soha!
Emlékszel, mit kiabált a nagypapa álmában?
„Hauptangriff von rechts! Battrie vier sisz ab!”
Meg azt, hogy: „geveeeehr aus!”
Nagymama meg mindig azt énekelte:
Megállj, megállj, te kutya Szerbia!
Hanyas vagy? '28-as? Mi félszavakból megértjük egymást.
Azt mondod: kis antant, azt mondom: nagy antant!
Azt mondod: srapnell, azt mondom: maschingewehr!
Nekünk a béke tizennyolcadik esztendejében folyton az elvesztett háborúról meséltek!
Mi nyolcéves korunkban már kívülről fújtuk a tábornokok nevét! Hötzendorfi Konrád, Ermolli, Pilsudsky, Ludendorff, Cadorna!
Különösen ezt a Hötzendorfi Konrádot kedveltük. Jól lehetett ropogtatni: Hötz-en-dorfi Kon-rád!
Aztán megtanultuk a csataterek nevét: Ravaruszka, Doberdo, Verdun, Limanova, Przemy'sl, Gorlice!
Nagyon tanulékony gyerekek voltunk. Minden érdekelt bennünket.
Milyen pipája van a bácsinak?
Fric Watson, fiacskám!
Milyen pisztolya van a bácsinak?
Smith Wasson, fiacskám!
Fric Watson, Smith Wasson! Mi félszavakból megértjük egymást.
Emlékszel, nagymama mindig a császárt emlegette!
Ferenc Jóska alatt más világ volt, jobb világ volt!
És Károly királyt, Zitát, meg azt a zabálnivaló kis trónörököst, az aranyfürtű Ottót, aki loknikban hordta a haját!
A kis Ottó, Ottóka. Mennyit húzták a fülünkbe!
Meg is tanultuk a nevét.
Könnyen tanultunk, hiszen csak nyolcévesek voltunk.
Emlékszel, nagypapa mindig a forradalmat emlegette.
De Károlyi nevén túl nem merészkedett senki!
A kommünről mindenki hallgatott.
Kun Béla nevét nem merték kiejteni előttünk.
Vilmos császárét igen, Szamuelyét soha!
A magyar huszárokról igen, a Lenin-fiúkról soha!
A nemnemsoháról igen, a mindenamiénkről soha!
Komédiáztak előttünk, öregem, komédiáztak!
„Tanulj meg, fiacskám, komédiázni,
mert minden-minden csak komédia…”
Hanyas vagy? '28-as? Mi félszavakból megértjük egymást.
Viribus unitis! Kisezüst, nagyezüst! Signum Laudis, arany vitézségi érem!
Hallgatni arany!
Ebben az országban mindenki félt.
Féltek a tegnaptól, a mától, féltek a jövőtől.
Minket is félelemre neveltek.
Ne szólj szám, nem fáj fejem.
Mindig volt szegény, mindig volt gazdag.
Imádkozzál és dolgozzál. Ez a világ rendje.
Jártál leventére? Én is.
Jobbra át, balra át, hátra arc! Díszlépés!
Úristen!
Bennünket gyerekkorunktól kezdve egzecíroztak!
Mi az egész ifjúságunkat végigmeneteltük.
Minket elvitt a rendőr, ha hiányoztunk a leventéről.
Minket megvertek az őrszobán, és többé nem hiányoztunk a leventéről.
Nekünk a tornaóráink menetgyakorlatok voltak.
Mi a negyedik elemiben fegyverforgatást tanultunk.
Mi mindennap elmondtuk fennhangon a Hiszekegyet.
Mi a németórán németül mondtuk a Hiszekegyet.
Ich glaube an einen Gott, ich glaube an ein Vaterland…
Emlékszel?
Nekünk kötelező volt templomba járni.
És tilos volt nyilvánosházakat látogatni.
Mi Bocskai-kabátot hordtunk, és fehér toll volt a sapkánkba szúrva.
Minket az új háborúra neveltek.
A bolsevizmus elleni harcra neveltek.
A vörös veszedelem ellen neveltek.
Hanyas vagy? '28-as? Mi félszavakból megértjük egymást.
Azt mondod: Somogyi-Bacsó, azt mondom: Sacco Vanzetti.
Azt mondod: Matuska, azt mondom: Biatorbágy!
Azt mondod: Francia-Kiss, azt mondom: Héjas!
Azt mondod: Ostenburg, azt mondom: Prónay!
Úristen! Mi mindent tanultunk meg!
Mi mindent láttunk!
Láttuk a frontharcosokat, tölgyfaleveles sisakban menetelni a Legfelsőbb Hadúr színe elé.
Kadétokat, ludovikás tiszteket, utcán felpofozott bakákat, csendőröket, apácákat!
Láttuk a kubikosbörzét a Teleki téren és a cselédkorzót a Keleti előtt!
Láttuk az első világháború rokkantjait.
A Bruszilov-offenzíva élve maradt halottjait.
Hallottuk a gégék helyén csillogó fémcsövek sípolását.
Mi lóhúst ettünk és szamárzsírt kentünk a kenyérre.
Mi részesei voltunk a Nyomorenyhítő akciónak.
Bennünket felöltöztetett a Főméltóságú Asszony.
Nekünk használt ruhákat adott a háziúr felesége.
Mi kezet csókoltunk a háziúr feleségének.
Mi karácsonyi csomagot kaptunk jószívű asztaltársaságoktól.
És láttuk Budapest felett a Gráf Zeppelint, meg azt a kétfedelű repülőgépet, amely éjszakánként a Schmoll-pasztát hirdette a szárnyain.
Láttunk munkanélkülieket, havat lapátoló ügyvédeket, és taxisofőrré átképzett orvosokat.
Hallottuk a kintornások szívet tépő zenéjét.
Hallottuk a rádióban beszélni Hitlert és Mussolinit.
Mi tudtuk, mit ebédelt Hitler a bécsi bevonulás után.
Azt mondod: Hitler!
Azt mondom: Horst Wessel!
Azt mondod: Mussolini!
Azt mondom: Marcia su Roma!
Minket leszedtek a rendőrök a villamos ütközőjéről.
Mi csikket szedtünk, szenet loptunk a vagonokból, és kiszaggattuk a kerítések léceit tüzelőnek.
Mi úgy nőttünk fel, hogy nem ismertük a villanyt.
Mi úgy nőttünk fel, mint a gaz.
Nekünk petróleumlámpa nyomorította szemünket.
Mi sohasem voltunk jó tanulók.
Minket eltanácsoltak a középiskolából.
Mi korán kezdtünk dolgozni és dohányozni.
Mi örökké éhesek voltunk, és ahhoz húztunk, aki enni ad.
Mi ma is gyorsan eszünk, ma is zabálunk, mintha attól félnénk, hogy valaki elveszi előlünk a tányért.
Mi cipőt pucoltunk, triciklit hajtottunk, csomagot cipeltünk.
És együtt bőgtünk anyánkkal, amikor a végrehajtó lefoglalta maradék bútorainkat.
Mi láttunk kilakoltatást, utcára kirakott vaságyakat és szalmazsákokat.
És szalutáltunk a Hősök emlékműve előtt, ha arra mentünk villamossal.
Láttuk az áldást osztó Pacelli bíborost, a későbbi pápát, az Eucharisztikus kongresszuson.
És láttuk a levest osztó Róbert bácsit.
Mi kokárdát viseltünk, sastollat viseltünk, sárga csillagot viseltünk.
Hanyas vagy? '28-as? Mi félszavakból megértjük egymást.
Azt mondod: Luftgefahr!
Azt mondom: Fligeralarm!
Nekünk légósisakot nyomtak a fejünkre.
Mi égő házakat oltottunk, és kiástuk a fel nem robbant bombákat.
Azt mondod: Danzig.
Azt mondom: Korridor!
Azt mondod: Leningrád!
Azt mondom: blokád!
Mi megtanultuk az iskolában, hogy „húzzunk egy merőleges vonalat…”
Mannerheim-vonal, Siegfried-vonal, Maginot-vonal.
Nekünk a háború volt az ifjúságunk.
Azt mondod: Tobruk.
Azt mondom: Bizerta.
Azt mondod: Bengazi.
Azt mondom: El Alamein.
Mi a hétköznapi fasizmus idején voltunk szerelmesek.
Mi nyilvánosházakba jártunk, és személyesen ismertük a prostituáltakat.
És ma találkozunk velük az utcán, akikből már öregasszonyok lettek, a szemükbe nézünk, és nem tudunk mit kezdeni magunkkal.
Mi megtanultuk a fasiszta indulókat.
„Napkeleti vizeken hömpölyög az ár, nézd a kéklő Fuzsimát, mennyi napsugár…”
Hanyas vagy? '28-as? Mi félszavakból megértjük egymást.
Azt mondod: Berlin!
Azt mondom: Reichstag!
Azt mondod: Giovinezza!
Azt mondom: Facetta nera!
És újra megtanultuk a tábornokok nevét.
Azt mondod: Africa corps!
Azt mondom: Rommel!
Azt mondod: Guderian!
Azt mondom: Rundstedt!
Mi megnéztük a mozikban a fasiszta filmeket.
Lützow-sasok, Stukák, GPU, Jud Süss, Alcazar!
Mi ismerjük a repülőgéptípusokat.
Mi láttuk a bevetésre induló Messerschmidteket, Focke Wulfokat és Stukákat!
És láttuk a bevetésre érkező Musztángokat, Spitefireket, Moszkitókat és Liberatorokat!
Láttuk a Raták szárnyán a vörös csillagokat, amint a vérző Buda fölé repültek.
Azt mondod: Wildebruck.
Azt mondom: Buda.
Azt mondod: Brest.
Azt mondom: Pearl Harbour.
Azt mondod: Cherbourg.
Azt mondom: Tagan Rog.
Azt mondod: I. G. Farben.
Azt mondom: Ciklon B.
Mi félszavakból megértjük egymást!
Apád mi volt? Kommunista?
Apád mi volt? Szocialista?
Apád mi volt? Ébredő magyar?
Itt a legtöbb családnak volt egy ügyeletes szégyenfoltja, akinek a nevét nem volt szabad kiejteni, akit letagadtak, agyonhallgattak.
Ez egy kis ország.
Itt valakit mindig el kellett bujtatni.
Hogy ne találják meg a fehérek, hogy ne találják meg a vörösök.
Itt a legtöbb családban volt hívő és hitetlen.
Baloldali és jobboldali
Katolikus és zsidó.
Ez egy kis ország.
Itt mindenki érdekelve volt valamilyen politikai mozgalomban.
Pro és kontra.
Itt egyszer az életben mindenkinek kihúzták a politikai nyerőszámát.
Itt egyszer az életben mindenki leszámolhatott az ellenségével.
Itt a leszámolóval is leszámoltak.
Ez egy kis ország.
Olyan, mint egy nagy család.
Ebben a városban több feljelentés futott be a Gestapóhoz, mint a többi európai nagyvárosban együttvéve!
Miközben a kávéházakban azt énekelték, hogy „szeressük egymást, gyerekek…”
Hanyas vagy? '28-as? Mi félszavakból megértjük egymást.
Nekünk cigarettát dobáltak az németek a vagonokból.
Nekünk cigarettát dobáltak az oroszok a vagonokból.
Mi megtanultuk az Erikát.
Mi megtanultuk a Katyusát.
Mi üzeneteket vittünk és röpcédulákat szórtunk.
Mi nem tudtuk, hogy mit csinálunk.
Mi mindig tudtuk, hogy mit csinálunk.
Ránk dőlt a pince, felrobbant fejünk felett a ház, az osztálytársunkat széttépte az akna.
Nekünk ellopták az ifjúságunkat!
Mi, hölgyeim és uraim, kedves elvtársak, csoda, hogy még az eszünknél vagyunk!
Mi még az utcai vizeldék falán is azt olvastuk, hogy: nem-nem-soha!
Velünk szállóigéket magoltattak be!
Belénk égették, hogy: Justice for Hungary!
Turulmadár, Hadak útja, Csaba királyfi, Édes Erdély, Ott, ahol zúg az a négy folyó, Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország…
Velünk megtanították Rothermere lord nevét, Zadoravetz nevét és Papp-Váry Elemérné nevét.
Itt a hentesüzletek kirakatában kolbászból rakták ki Csonka Magyarország térképét, és disznózsírból mintázták meg Horthy Miklós mellszobrát!
Itt a vasútállomások virágágyaiban betűalakúra nyírták a füvet, és a betűk azt hirdették, hogy: „Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország!”
Mi a Sztrecsnyói piros virágokon nevelődtünk.
Mi leventének, ágyútölteléknek, deportáltnak jók voltunk.
Éhen halni, megfagyni jók voltunk.
Minket lőttek le, amikor vízért mentünk.
Belénk vágott az aknaszilánk, amikor visszamerészkedtünk a lakásba, hogy lehozzuk anyánk ottfelejtett kendőjét.
Minket öleltek magukhoz a férfi nélkül maradt, kiéhezett hadiözvegyek.
A mi szeretőink fáradt ölű asszonyok voltak.
Pedig csak tizenhat évesek voltunk.
Egykorúak, de nem egyszívűek.
Egykorúak, de nem egyakaratúak.
Tiszták és mocskosak.
Igazak és becstelenek.
Nincs még egy nemzedék, amelynek tagjai ilyen messzire kerültek egymástól.
Felszeletelt bennünket a történelem, mint cukrász a tortát.
De az igazak nem vesztették szem elől egymást.
Mint ahogy a gazemberek is egymásra találtak.
Valamennyien '28-asok.
Kivégzők és kivégzettek.
Bűnösök és ártatlanok.
Sokan indultunk, kevesen maradtunk.
Az arcunkra volt írva a holnap.
A háború nyelvén beszéltünk, de megértettük egymást.
Hanyas vagy? '28-as? Mi félszavakból megértjük egymást.
Azt mondod: Eisenhower - azt mondom: Zsukov.
Azt mondod: Patton - azt mondom: Malinovszkij, Bradley, Timosenko, Vorosilov, Montgomery.
Azt mondod: Monte Cassino - azt mondom: Sztálingrád.
Azt mondod: Enola Gay - azt mondom: Hirosima.
Azt mondod: Coventry - azt mondom: Nagaszaki.
Mi félszavakból megértjük egymást.
Mi átéltük Budapest ostromát.
Nem azt az ostromot, amit a híradóban mutatnak egyszer egy évben.
Azt a néhány diszkrét filmkockát, az égő Kossuth Lajos utcában imbolygó lóval.
Hanem sok ezer ágyú és löveg pergőtüzét!
Nem azt a légitámadást, amit a híradóban mutatnak egyszer egy évben.
Azzal a telibe talált, szárnyaszegetten lehulló árva repülőgéppel.
Hölgyeim és uraim, kedves elvtársak! Budapestet 1944 nyarától kezdve, hónapokon át több ezer repülőgép támadta.
Tönkrebombáztak bennünket, ha még nem méltóztattak elfelejteni, ugyanúgy tönkrebombáztak, mint Ludwigshafent, Essent vagy Düsseldorfot!
A Városliget fáin úgy lógtak a széttépett emberi testrészek, mint karácsonyfán a szaloncukor!
Mi nemcsak azt a maroknyi nyilas pártszolgálatost láttuk, akik lassan már visszaköszönnek nekünk a diszkrét filmhíradó kockáiról. Azt a nyolc-tíz Beszkárt-kalauzt, akik Kun páter vigyázó tekintete előtt éppen kiszaladnak egy földszintes ház kapuján.
Mi láttuk a Dunát, ahogy élettelen, legyilkolt emberek százait vitte a víz…
Bennünket nem hívtak be katonának.
Mi akkor még csak tizenhat évesek voltunk.
De a mi korosztályunkból kerültek ki a Szent László hadosztály páncélfausztos sihederei, a nyilaskeresztes süvölvények és az SS magyar ajkú alakulatainak véres kezű kamaszai.
És közülünk kerültek ki az üzenetvivők, hírvivők, röpcédulázók és a hullaszállítók is!
Mert ez a korosztály, mint a klinikai ló, magán viselte korának minden tünetét.
Hanyas vagy? '28-as? Mi félszavakból megértjük egymást.
„Sose hátra, csak előre, ez legyen a jelszavunk, minden ellent összetörve, igazságért harcolunk…”
Mi érkeztünk a fényes szelek hátán!
Megforgattuk a világot. És a világ forgott velünk!
Éheztünk, fáztunk és új indulókat tanultunk.
„Megtanultuk mi már ezt a harcot…”
Hófúvásban utaztunk a vagonok tetején zabálnivalóért.
Minket sodort le a vonat tetejéről az alagút, a mi fejünket vágta le a villanyvezeték kifeszített huzalja!
A mi kezünk fagyott oda a vastraverzekhez.
De kinyílt előttünk a világ!
Mi láttuk és hallottuk beszélni Thorezt, Togliattit, Duclost, Dolores Ibarrurit, Tim Buckot, Harry Pollitot, Kalinyint és Vorosilovot!
Mi láttuk és hallottuk Dimitrovot, Titót, Wilhelm Piecket, Károlyi Mihályt és Rajk Lászlót!
Mi találkoztunk a Komintern egész gárdájával!
Mi láttuk és hallottuk beszélni Csu-Te marsallt, azt a Csu-Te marsallt, aki harminc évvel később részvéttáviratot küldött Franco halálakor a spanyol kormánynak!
Azt az Enver Hodzsát, akinek utasítására tíz évvel később a szovjet hadihajóknak el kellett hagyniuk Durazzo kikötőjét!
Azt a Csou En-lajt, aki harminc évvel később elsők között ismerte el Pinochet fasiszta diktatúráját!
Mi állami szolgálatba álltunk, külügyi szolgálatba álltunk, belügyi szolgálatba álltunk.
Mi úgy ismerjük ezt a várost, mint a tenyerünket.
Mi ismerjük egymást. Mi mindenkit ismerünk.
Mi tudunk konspirálni, hallgatni, nem fecsegni, titkot őrizni.
Mi vakon hittünk és látva csalódtunk.
Összetörtünk és kiegyenesedtünk.
Mi magasra tartottuk a zászlót, amit később kivertek a kezünkből.
A mi korosztályunkból kerültek ki a nagy koponyák és a húgyagyúak.
Minket elfogtak és megvertek.
És mi elfogtuk azokat, akik elfogtak bennünket.
Mi mindennap azzal ébredünk, hogy máma meghalunk.
Nekünk negyven és ötven között már őszül a hajunk.
Nekünk negyven és ötven között már fehér a hajunk.
Mi bírjuk az italt, vihart, éhséget és fagyot.
Ránk lehet számítani.
Ránk kell számítani. Ránk nem lehet nem számítani!
Velünk akkor is számolni kell, ha nem számolnak velünk.
Nekünk megölték a legjobb barátainkat.
Minket megöltek a legjobb barátaink.
Mi voltunk a barikád két oldalán.
A baloldalán és jobboldalán.
Mi látogattuk a börtönöket.
Bennünket látogattak a börtönökben.
Mi cinikusak vagyunk.
Mi a szívinfarktust szívtrombitának nevezzük.
De a szívünk, ahogy Dzserzsinszkij mondta, forró, és az agyunk hideg.
Bennünket már nem érhet semmi meglepetés.
Minket lelőttek, nekünk kivágták a szívünket, és beletették a pártkönyvünket!
Ránk sortüzet adtak.
Bennünk nem ért véget a háború.
Bennünk soha nem ér véget a háború.
Mi békében élünk, gyermekeink homlokát simogatjuk, sétálgatunk a vasárnapi csendben, iszogatunk, diskurálunk, de agyunkban repülőgépmotorok dübörögnek, sortüzek dörögnek és harckocsik lánctalpai csikorognak.
Mi felkapjuk a fejünket minden fékcsikorgásra.
Nekünk felgyorsul a szívverésünk, ha meghalljuk a mentőautó szirénáját.
És énekelünk, folyton csak énekelünk:
„Megtanultuk mi már ezt a harcot…”
Hanyas vagy? '28-as? Mi félszavakból megértjük egymást.
Mi ott voltunk minden április 4-én, és láttuk a karhatalmi századok szuronyerdejét!
A hajnal óta szoborrá merevedett katonák néma cohorsait!
És láttuk Sztálint a mauzóleumban bebalzsamozva.
És győztünk ezer harcban, és vesztettünk.
És újra talpra álltunk.
Mellőlünk sokan kidőltek.
Akik meghaltak. Akikkel tele vannak az ideggyógyintézetek, akik megőrültek, alkoholisták vagy bűnözők lettek.
Akik nem bírták tovább cipelni a nehéz csomagot.
Teremtő Isten, mi minden van abban a csomagban!
Ekkora csomaggal nem lehet sehová elutazni.
Pedig mi mindenhová kapunk útlevelet.
Minket bárhová simán kiengednek.
Rólunk tudják, hogy a világ végéről is visszajövünk.
Mi nem tudunk és nem akarunk máshol élni, csak itt!
Nekünk itt még feladataink vannak.
Mi látogatjuk az elfekvőket.
Temetjük apáinkat.
A '88-asokat, '89-eseket, '900-asokat.
Orrunkban hordjuk a széthulló emberi test iszonyatos kigőzölgését.
A vér és szenny szagát.
Látogatjuk a '19-eseket, a spanyolosokat, akik sárgára aszalódott testtel hörögnek vizelettől szétmart matracukon.
Fénytelen szemükben lovasrohamok, torkolattüzek villognak.
Látogatjuk őket, akik '15-ben Monte Solarónál, '17-ben Caricinnél, '19-ben a Tisza partján, '36-ban Madrid határán hasaltak a géppuska mellett.
A kommün katonáit. Cserni, Szamuely katonáit, egykori Lenin-fiúkat, a Batthyány-palota bőrkabátosait, akiket agyonvertek a bukás után, vasra vertek a bukás után, akik börtönökben rohadtak a bukás után.
Akiket kiküldtek, hazaküldtek, visszaküldtek.
Akik lebuktak, kiszabadultak és újra lebuktak.
Akik megjárták Európa börtöneit, a lágerek poklait.
Akiknek nem volt soha egy nyugodt pillanatuk, akiket örökké kerestek, akik egymásban sem bíztak.
Akik most levegő után kapkodva belénk kapaszkodnak, s miközben görcsösen szorítják kezünket, asztmás szívvel, ziháló tüdővel, elhaló hangon énekelgetik:
„Megtanultuk mi már ezt a harcot…”
Nézzük őket, összetört testüket, hallgatjuk sípoló tüdejüket, és nem merjük elsírni magunkat, pedig üvölteni szeretnénk kínunkban.
Melléjük ülünk, mosolyogva föléjük hajolunk, és velük együtt énekeljük:
„Megtanultuk mi már ezt a harcot…”
Hanyas vagy? '28-as? Mi félszavakból megértjük egymást.
Nekünk a hallgatásunk is beszédes.
Nem mindegy, kivel hallgat az ember.
Mi egymás társaságában szeretünk hallgatni.
Mi tele vagyunk kitüntetésekkel.
Mi ezeket a kitüntetéseket megérdemeltük.
Csak az a furcsa, hogy túlságosan fiatalok vagyunk a kitüntetéseinkhez.
Hiszen még ötvenévesek sem vagyunk.
Ennyi kitüntetést 70 éves korára szokott összegyűjteni az ember.
De mi sohasem leszünk 70 évesek.
Ezek a kitüntetések leendő özvegyeink kitüntetései.
Ők majd berakják egy dobozba, mert külön-külön sok helyet foglalnának.
És egyszer egy évben előveszik majd a dobozból, letörölgetik róla a port, szépen kifényesítik, és újra visszateszik a dobozba.
Amíg be nem kopogtat hozzájuk egy úttörő, aki a Mókus őrs nevében átveszi szocialista megőrzésre X. elvtárs kitüntetéseit.
És a kitüntetések átmennek a Mókus őrs tulajdonába.
Üveg alatt őrzik majd, egyszer egy évben ők is letörölgetik, kifényesítik szépen, és az őrsvezető beszél majd nekik X. elvtársról, méltatja érdemeit, elmondja, milyen nagyszerű ember volt, aki ezeket a kitüntetéseket valaha viselte.
A forradalmi mozgalom nagyszerű katonája! És a zászlót, amit ő kiejtett a kezéből, most mi emeljük magasra, és visszük tovább…
De még élünk. Még élünk. Pedig már leéltük az életünket.
Mi többet éltünk, mint három nemzedék együttvéve.
Sokat láttunk, sokat hallottunk, sokat tudunk.
Mégse tudunk semmit.
De még itt vagyunk. Sokfelé. Lent és fent. Mindenütt.
Az őrtornyokban. És az intenzív osztályokon.
Mi, '28-asok.
De már tarkónkon érezzük az utánunk nyomuló nemzedék forró leheletét.
Már a nyomunkban vannak.
A fiaink. Drága fiaink.
Ők fognak egyszer eltemetni minket, utolsó perceinkben ők ülnek majd az ágyunk szélén, és velünk éneklik, hogy:
„Megtanultuk mi már ezt a harcot…”
Velünk énekelik?!
 

(Először elhangzott a Kossuth rádióban 1976. december 3-án.)

Hetek óta Brad Pitt és Angelina Jolie budapesti tartózkodása tartja lázban a rajongókat. A bulvársajtó naprakészen tudósít minden lépésükről, szinte csak azt nem tudjuk még, hogy mit reggeliztek aznap, de onnantól kezdve minden pillanatukat láthatjuk. Tapasztalat az is, hogy Angelina kedves a rajongóival, pózol, autogramot oszt, feltéve, hogy valakinek sikerül eljutnia olyan közelségig, hogy egyáltalán kontaktust tudjon vele teremteni. Ura, Brad Pitt visszahúzódóbb, viszont ő nem először vendégeskedik Budapesten. 2000-ben Tom Bishop szerepében üdvözölhettük, akkor a Kémjáték című filmet forgatták itt Robert Redfolddal. A filmet több helyszínen vették fel, az alábbi autogram és történet beküldője a Ludovika Akadémián találkozott vele.

A stáb három napig az akkori munkahelyemen, az ELTE VIII. kerületi székhelyén, a volt Ludovika Akadémia épületében forgatott. (Ebből egyébként kb. 2 másodpercnyi anyag látszik a filmen... ) Pitt gyakran üldögélt a forgatás szüneteiben a tanszék irodájához vezető folyosón, én is ott láttam először. De mivel nem vagyok az a visítozva rajongó típus :), csak futólag köszöntem neki, aztán továbbmentem a dolgomra.
Másnap viszont én is beálltam az ácsorgók közé, akik forgatást figyelték, végülis nem minden nap látunk ilyet. Amikor Pitt kijött a teremből, ahol a munka folyt, többen odarohantak hozzá autogramot kérni, ezt látva én is odamentem. Szerencsém volt, mert én voltam az utolsó, akinek aláírt, utánam már odalépett az egyik "felügyelő" és elküldte a többieket. Brad Pitt-tel kapcsolatban egyébként azt tűnt fel nekem leginkább, hogy sokkal magasabb, mint ahogy a filmes élmények alapján képzeltem. A viselkedését egyébként a jóindulatú, barátságos közönnyel tudnám leginkább jellemezni. Különösebben nem érdekelte, mi van körülötte, ha kértek autogramot, adott, ha azt mondták már nem lehet, befejezte, nem nagyon foglalkozott a dologgal.

Hollywood-i felhajtás közepette nyílt meg vasárnap Budapesten a Nobu Étterem, melynek nagyon örültek a hazai autogramgyűjtők is. Néhány óra leforgása alatt ugyanis személyesen találkozhattak a Belvárosban Robert De Niroval és Jeremy Irons-szal a szerencsések, akik a rendkívüli biztonsági intézkedések és a tömeg ellenére odafértek a kordonhoz.

Robert De Niro már pénteken megérkezett hazánkba, s több alkalommal felbukkant Budapest különböző pontjain. A beszámolók szerint minden alkalommal készséges volt a rajongókhoz, mindenki kaphatott autogramot, a kétszeres Oscar-díjas színész szívesen készített közös fotókat is.

Alább a vasárnap esti megnyitón készült videón De Niro bevonulása látható, itt is több tucat aláírást kiosztott a reá várakozóknak.

Meglepetésvendég volt Jeremy Irons, aki két hónapos forgatását követően korábban elutazott Magyarországról, de erre az alkalomra visszajött Budapestre. Készségesen, kicsit furcsa öltözetben pózolt az újságíróknak, s mielőtt bement az étterembe, aláírt egy emlékkönyvet. Irons mostani villámlátogatása tényleg rövidre sikerült, hétfőn reggel már el is utazott Budapestről.

A jelenleg Budapesten lakó Brad Pitt – Angelina Jolie házaspár szintén megjelent az étteremben, azonban ők nem a vörös szőnyegen kamerák kereszttüzében, hanem hátsó bejáraton nagy titokban érkeztek és távoztak még a délután folyamán a hivatalos megnyitó előtt, a rajongók így csupán a fekete fóliát láthatták, amivel ezt a bejáratot Pitt és Jolie miatt eltakarták.

FIGYELEM! Az ajkai vörösiszap katasztrófa áldozatainak megsegítésére Hajdú Péter és a tv2 egy Robert De Niro által dedikált frízbit bocsátott árverésre, melyet a színész kivételes szépen, aláírásában minden betűt kiírva írt alá. Ilyen autogramot – mint az a fentebbi képen látható – az utcán várakozók nem kaphattak, így nem csupán a károsultakon tud segíteni vele a licit majdani nyertese, hanem lehetősége van hozzájutni ehhez a ténylegesen exkluzív relikviához.