Idén újra elindult és természetesen minket is megfertőzött a Dakar-rally, mely jelenleg Dakartól eléggé messze, Dél-Amerikában zajlik. A verseny ideje alatti két hétben bemutatunk néhány versenyzőt (autós párost, motorost vagy kamionost), akikkel a tavalyi törölt verseny miatt személyesen is találkozhattunk 2008 tavaszán Magyarországon és Erdélyben. E rövid Dakar-sorozatunkat ma Palik Lászlóval, a tavalyi év magyar autóversenyzőjével kezdjük.

Palik László végzett közgazdász, de pályáját sportriporterként kezdte. Igazi self-made man-ként került Vitray Tamás mellé a sportszerkesztőségre, s hamarosan már Forma 1-et közvetíthetett a Hungaroringről. Élete az autósport, 2001-től a Hungaroring Rt. elnök-vezérigazgatója. Autóversenyzőként 2003-ban mutatkozott be, 2005-ben 18. lett a Dakar-rallyn, ami minden idők legjobb magyar eredménye a versenyen.

1978. január 6-án kapta vissza a magyar nép a Szent Koronát, aki pedig visszahozta Jimmy Carter amerikai elnök megbízásából nem más volt, mint Cyrus Vance akkori külügyminiszter. Ő a mai bejegyzésünk főszereplője.

Az Angels in Harlem Gospel Choir járt Budapesten 2008. dec. 3-án. A Zeneakadémián tartott koncertről és az azt követő dedikálásról Nia beszámolóját közöljük.

Igazi gospel hangulatot csináltak, nagyon sokak örömére (és pár ember bánatára, akik nem akartak felállni, és tapsolni, csak mint egy "rendes" előadást, végigülni.)
Pontosan olyan volt, mint amilyennek elképzeli az ember az ilyen előadást, sok ismert dallal és olyanokkal is, melyet nem ismertem. Az I belive I can fly c. dalt sohasem hallottam még ennyire átélten és gyönyörűen. Az előadás végén, az utolsó dalnál egyenként lejöttek a
nézőtérre, és végigmenve a sorok közt kimentek. Mindenki meglepődött ezen, és visszavárta őket, hiszen nem ehhez vagyunk szokva, de aztán mindenki kitódult az előtérbe, ahol egy szépen leterített asztal mögött várták a dedikáltatni akarókat, és nagyon kedvesen aláírták a jegyeket, fényképeszkedtek. Mi ezt a cd-t vettük és dedikáltattuk mindőjükkel. Szuper koncert volt, mindenkinek ajánlom őket. Ja! És azt
üzenik, hogy aki Harlemben jár, keresse fel a templomukat, ahol bármikor hallhatják őket!

A napokban lett volna 100 éves Simon Wiesenthal, akit csak "nácivadászként" ismert a világ, neve sokak számára az Eichmann-per kapcsán vált ismertté. Wiesenthal szívesen adott autogramot, kedves és szerény tudósember volt, de haláláig megingathatatlanul harcolt a náci bűncselekmények felderítéséért.

Emlékezésül George Bush elnök beszédének egy részletét idézzük, melyet 1991. június 16-án, a Los Angeles-i Wiesenthal Központ megnyitásakor mondott. Tartalma a mai Magyarországon is aktuális. 

...Hadd szóljak most erről a Központról, hadd dicsérjem névadóját. Ez a kivételesen hősies férfi az emlékezés élő megtestesülése. Simon Wiesenthal életének kettős fogalma ("Soha ne feledjünk", "Soha többé") valamennyiünket inspirál.

Arra int bennünket, az amerikai népet, hogy folyton szem előtt tartsuk a koncentrációs táborok tanulságait. Ahogy Önök közül sokan, Barbarával én is megjártam Auschwitzot. Bejártuk az emberi gonoszság panoptikumát. Amikor kiszédültem onnan, a szó szoros értelmében ott maradt lényem egyik része. De a helyébe elhoztam onnan valamit: eltökéltségemet az emlékezésre és a cselekvésre.

A második világháború veteránjaként, amerikaiként és immár az Egyesült Államok elnökeként mondom Önöknek: a felzaklató látvvány legfőbb leckéje, hogy minden erővel őrizkednünk kell a zsarnokságtól s az embertelenségtől. Az emlékezés erőt ad. Az emlékezés cslekvésre sarkall.

De ezzel még nem teljes a kép. Mert a borzalmakon túl másra is emlékeznünk kell - az eltiporhatatlan emberi szellem diadalára. A Holocaust túlélői  bízvást gyűlölködésbe, bosszúszomjba süppedhettek volna. Ehelyett fölemelték a szívüket - s az egész emberiségét - egy nemesebb cél felé. Hitem szerint a legfőbb lecke az, hogy a túlélés dicsősége fölülemelkedik mindenen. A remény maga alá gyűri a szenvedést. Az élet a halált...

Nincs hely ebben az országban a gyűlölet bűntényei számára. Fellépünk valamennyi uszító csoportosulás ellen, viseljenek bár tagjai barna vagy fehér inget. Nem téveszthet meg bennünket az álcák változása, ha a szívekből kisütő romlottság, embertelenség változatlan.

Nincs hely, egyáltalán nincs hely ebben az országban a fanatizmus számára. Keményen fellépünk a türelmetlenség, a fajgyűlölet, a megkülönböztetés minden formája ellen - minden egyes városban, sajtóorgánumban, szívben vagy lélekben. Leleplezzük a fanatizmus roncsoló acsarkodását, akárhol burjánzik is el. Megfogadjuk, hogy gyermekeinkre megtisztult országot hagyunk.

Ma ünnepli 40. születésnapját minden idők Forma-1-es rekordere, ebből az alkalomból az ő autogramját mutatjuk be Forma-1 sorozatunkban.

Michael Schumacher hosszú pályafutása alatt tízezrével osztotta autogramjait rajongóinak. Meglepő módon ezidő alatt meglehetősen összetett karakterű aláírása csak nagyon kis mértékben egyszerűsödött. Akik személyesen találkoztak vele (körítés és fontoskodó biztonsági személyzet nélkül), egytől-egyig arról számoltak be, hogy a pilóta végtelenül kedves, jól tűri a rajongói rohamot szemben sok más versenyzőtársával.

A Ferrari csapat tanácsadójaként továbbra is ellátogat a száguldó cirkusz egy-egy állomására, így reméljük, hogy a jövőben újra láthatjuk még feltűnni Budapest belvárosában.

Signed in-person at Hungaroring, 2003.

50 éve a Moncada laktanya puskalövés nélküli elfoglalásával győzött a kubai forradalom. Ebből az alkalomból ma bemutatjuk a forradalom főszereplőjének, Fidel Castronak az aláírását, mely a gyűjtők körében világszinten az egyik legkeresettebb autogram.

A hagyományos Bécsi Újévi Koncert 70. születésnapján a koncert főszereplői, a karmesterek közül az egyik kétszeres rekordert mutatjuk be.

Lorin Maazel, a New York-i Filharmonikus Zenekar vezetője volt az első nem osztrák személy, aki az újévi koncertet dirigálhatta, s máig ő az, aki külföldiként a legtöbbször, összesen tizenegyszer tette ezt. A bécsi újévi koncertet egyszer vezényelni is óriási dicsőség, mondhatni egy karmesteri pályafutás csúcsa lehet, de ezt utána még tízszer megismételni kb. olyan teljesítmény, mint tizennégyszer olimpiai bajnokságot nyerni.

Lorin Maazel többször járt már Budapesten, legutóbb néhány hete. Mindig kedvesen oszt autogramot, dedikál fényképeket, s a karmesterek megingathatatlan méltóságát sugározza személye. Biztosak vagyunk abban, hogy egyszer majd január 1-jén ismét, tizenkettedszer is a Bécsi Újévi Koncert karmestereként láthatjuk őt.

Signed in-person in Budapest, 2007.

Ma nagyon sok évforduló van, s lehetett volna bármelyikre prezentálni egy autogramkülönlegességet. Ma oszlott fel hivatalosan a Beatles (1971), ma lett Oroszország elnöke Vlagyimir Putyin (1999) és ma, 2008. december 31-én lenne 100 éves Simon Wiesenthal. Őket mind-mind be fogjuk mutatni 2009-ben itt, a mai nap viszont senki másé nem lehet, csak az ÖVÉ. Így, csupa nagybetűvel.

Ő az, aki nélkül - még halála után is - nincs többé Szilveszter: Mindenki Hofija, mindörökké. Egy rajongója történetét közöljük, mely két és fél hónappal a halála előtt esett meg.

Előtte sohasem láttam Őt élőben, pedig gyerekkorom óta rajongtam érte. Akkor is csak véletlenül sikerült. A Madách-kamarában egy másik darabot láttam, mely után az Élelem bére következett, hosszú betegsége után néhány hete akkor tért vissza a színpadra. Lemondóan és reménytelenül, mintegy viccelődve megkérdeztük a másik darab előtt várakozva a pénztárnál, hogy esetleg van-e jegy a fél tizenegyes előadásra, a Hofira. Meglepetésünkre a pénztáros hölgy azt mondta, szokott lenni, csak sietni kell. Néhány jegyet el szoktak adni még a lépcsőkre, amikor a másik darabnak vége van, akkor nyit a pénztár. Innentől kezdve arra koncentráltam, hogy ahogy a függöny összecsap odalenn, azonnal rohanjak a pénztárhoz. Mire odaértem, már négyen álltak előttem, egy perc múlva harmincfős sor állt a pénztárnál. (Hofi előadásaira egyszerűen lehetetlen volt jegyet szerezni, néha több óra nyitás előtti sorbaállás is értelmetlen volt.) Amikor a pénztár kinyitott, tíz jegyet adtak el - persze mindenki kettesével vitte - a miénk lett az utolsó két pár. Láttuk hát élőben ŐT, Hofit. Kicsit fáradt volt, de orgánuma ma is feledhetetlen.

Az előadás végén megkerestük a művészbejárót - talán mert valamit megérezhettem, nálam volt ez a kép (ld. mellékelt aláírt fotó) amolyan "sose lehet tudni" alapon - és vártunk. Biztos voltam benne, hogy előbb-utóbb ki kell jönnie, s végre személyesen is találkozhatok vele, autogramot kérhetek. De nem jött. Mindenki jött, sorban, de Hofi egyre csak nem. Már már kételkedni kezdtünk abban, hogy valóban nem szökött-e még el - hisz közel lakott, két sarokra az Anker-köz 3-ban - amikor egy hölgy megkérdezte, hogy rá várunk-e, mert szerinte akkor sokáig kell várnunk. "Ilyenkor mindig nagyon soká jön, sokáig tart az ünneplés." Már kezdtünk elkeseredni, amikor hozzátette: "menjenek fel nyugodtan." Sokáig nem kellett bíztatni, bár nem kicsit lepődtünk meg. Hofi öltözője felé tartunk éppen - szokni kellett az érzést. Az első emeleten egy ócska ajtó, csengővel. Megnyomjuk, egy másik hölgy nyit mosolyogva ajtót, s meg sem kell szólalnunk, amiből ítélve nem mi vagyunk az első ilyen Hofi-turisták. Mondtuk, hogy a világért sem szeretnénk zavarni, csak egy autogramot szeretnénk. Közben egy belső helységből Hofi hangja hallatszott, mintha az előadás folytatódna, ő viccelődött, kb. tizen pedig vele nevettek. Juszt László hangját felismertük, a többiekét nem. Egy pillanatra csend lett, ekkor ért be az aláírandó fénykép. Hofi jókedvű hangját hallottuk, "Szívesen", majd pillanatnyi csend ismét, s folytatta a poént, ahol abbahagyta. A hölgy megjelent a fotónkkal, rajta az autogrammal. Leírhatatlan érzés, még akkor is, ha az öltözőbe, a szentélybe végül nem léphettünk be.

A fenti fantasztikus történethez csak annyit tudunk hozzátenni, hogy valóban kivételes eset és élmény lehetett. Hofi nem volt az a bratyizós típus, egyszerűen nem volt rá szüksége. Neki barátai voltak, megtehette, hogy azokkal tölti az idejét, akik valóban neki fontosak. Magánélete szent volt, interjút nagyon ritkán adott, s hasonlóan bánt a közszereplésekkel, viszont a fenti történet tanulsága szerint az a kevés rajongó, aki közvetlen kapcsolatba kerülhetett vele, megtapasztalhatta páratlan kedvességét, ami többek között halhatatlanná tette: mindörökké Mindenki Hofijává.

Boldog Újévet Kívánunk Minden Kedves Olvasónknak!

A primadonna 30 évvel ezelőtt hunyt el az év utolsó előtti napján, bár tulajdonképpen szelleme, hatása ma is jelen van a magyar színjátszásban. Ha mást nem, örök darabbá vált Hajmási Péter-Hajmási Pál szólóját a Csárdáskirálynőből még a legifjabbak is ismerhetik, mert évente többször leadják a televíziók.

Honthy Hanna autogramosztási szokásairól - azon kívül, hogy aláírását mindig aláhúzta - sajnos nem sok ismeretünk van, így aki esetleg anno találkozott vele ilyen szituációban, s megosztaná velünk az emlékeket, szívesen fogadjuk.

A közelmúltban írtunk arról, hogy levélben autogramot gyűjteni sztároktól nem könnyű feladat, de hogy Magyarországon eddig nem tapasztaltunk semmilyen nehézséget. Nos, egyik klubtagunk, garicas megosztotta velünk tapasztalatát egy magyar szupersztárral kapcsolatban:

Bujtor Istvánnak a 90-es években kb. húsz levelet adtam fel, soha nem jött válasz. Hallottam másoktól, hogy többször is letagadta személyes találkozásnál, hogy ő a Bujtor, hogy még személyesen se kelljen autogramot adnia. No én a huszadik levél után írtam neki egy "felháborodott" levelet. Erre küldött egy képet.
Most novemberben mikor megtudtam, hogy a Veszprémi színház igazgatója
újra küldtem neki levelet és négy képet. Telt múlt az idő, nem jött válasz. Gondoltam, ebből se lesz semmi. Telefonos tudakozó, telefonálás. "Bujtor úrral szeretnék beszélni" - nem fogadta a hívást, csak a titkárnője. Elmondtam neki, hogy több száz képem van magyar hírességektől és nem értem, hogy a Bujtor úr miért nem válaszol. Ő megígérte, hogy kezeskedik a kép aláíratásáról. Mert persze, ahogy bemutatkoztam rögtön emlékezett rám. Eltelt megint két hét, semmi. Újra telefon, legalább Karácsony miatt aláírhatná a képet. Mondta, hogy OK, megteszi és még ma feladja. Aláírta, feladta, másnapra itt volt a kép.
Nem egyszerű tőle aláírást beszerezni. Ha láttad volna milyen kedves levelet írtam neki. És mégse.
 

Ha a sztárok kedvességének van mértékegysége, akkor Richard Clayderman neve mindenképpen valamilyen extra nagy mennyiség szinonímája lehetne ezen a skálán. A ma 55. születésnapját ünneplő francia zongorista 1976 óta játsza egyedi stílusában a szebbnél szebb melódiákat, s varázsolja el újra és újra a női szíveket.

A rajongókkal a személyes találkozások alkalmával is mindig elképesztően kedves, mindig mosolyog és sohasem siet sehová. Mindig oly természetességgel viselkedik, mintha a világ legfontosabb és legkellemesebb dolga lenne autogramot osztani. Egyszerűen nem lehet őt nem szeretni.

Magyarországon több alkalommal járt már, az itt bemutatott dedikációt a 2000-es évek elején írta egy CD-borítóra.

Egészen pontosan az előző pápa, II. János Pál autogramját tesszük ma közzé Karácsony alkalmából, abból az időszakból, amikor még Karol Wojtyla volt.

II. János Pál autogramja - ahogy általában a pápák aláírásai - minden létező formátumban a legkeresettebb darabok közé tartozik a gyűjtők körében, értéke 1000 EUR körül szokott mozogni. Értékét külön növeli II. János Pál kirobbanó népszerűsége, uralkodásának rendkívül hosszú ideje és az a tény, hogy csaknem 500 év után az első nem olasz pápa volt Szent Péter trónján. Az 1970-es évek végén, 80-as évek elején született generáció számára ő volt A Pápa, személye az állandóság, a béke, a megbocsátás szimbóluma volt milliók számára.

Aláírásának jellemző előfordulási formái: + Karol Wojtyla, + Karol, + Karol Card. Wojtyla, Joannes Paulus II PP, Jan Pawel II. (A + jelet egyházi főméltóságok aláírásukban bevett szimbólumként használják egyházi kötődésük jelzésére.)

Az autogram értéke és keresettsége miatt kedvelt hamisítási célpont, fokozott óvatosságot javaslunk mindenkinek, aki megvásárlására készül.

Karol Wojtyla 1967-ben, az egyik utolsó, még Krakkó érsekeként írt autogramjával kívánunk Boldog Karácsonyt minden kedves olvasónknak!

Signed in 1967.

Helmut Schmidt-et úgy szokás emlegetni, mint az első kormányfőt, akit konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal váltottak le.

A szociáldemokrata Schmidt volt külügy, pénzügy, gazdasági és védelmi miniszter is (ettől eltérő sorrendben), a 70-es évek nyugat-német politikájának egyik kulcsfigurája, 1974-től 1982-ig vezette az NSZK kormányát.

Népszerűsége ma, a kormányfői székből való távozása után több, mint 25 évvel magasabb, mint valaha. Legendás dohányos, többször felmerült, hogy mit sem érnek a dohányzás ellenes kampányok, amíg ő mindenre fittyet hányva pl. rágyújt élő adásban, hiszen néhány ilyen képkocka Németországban jobb reklám a dohányzásnak, mint bármilyen cowboykalapos macsó lovon ülve.

Schmidt autogramját postán megszerezni kicsit problémás, de nem lehetetlen. A hamburgi Die Zeit szerkesztőségbe küldött sablonlevelekre autopen géppel aláírt fényképet küld válaszul, de kis személyességet csempészve a kérésbe már valószínűbb a siker. Így történt ez a mellékelt képen látható esetben. Egyik honfitársunk Schmidt Kádár Jánossal való jó viszonyára és egykori magyarországi látogatásaira emlékeztetve kérte őt a mellékelt fénykép aláírására, s mint látjuk, eredményesen.

A fenti cikk 2008-ban készült, a volt kancellár 90. születésnapja alkalmából. Helmut Schmidt 2015. november 10-én hunyt el Hamburgban.

1989-ben ezen a napon tört ki a romániai forradalom. A forradalom kirobbanásában Tőkés László lelkésznek kulcsszerepe volt: korábbi beszédei, tettei miatt a román hatóságok épp deportálására készültek, amikor a kilakoltatás ellen tiltakozó tömeg dominót indított el Románia szerte. Néhány nap múlva a Ceausescu-rezsim nem volt többé.

Tőkés László kézírásának és aláírásának legfőbb jellegzetessége a betűk rendkívül kicsi mérete, az itt bemutatott minta az eredeti íráshoz képest már jelentős nagyítást jelent. Ezt a kézzel írott üzenetet egy magyar gyűjtő autogramot kérő levelére küldte válaszul, egyben Karácsonyi Üdvözletként.

A 2007-ben elhunyt Kurt Waldheim nemcsak december 21-én született, s lenne ma 90 éves, de 1971-ben ezen a napon választották meg az 4. ENSZ főtitkárává. Waldheim élete és megítélése múltjának sötét foltjai miatt ellentmondásos, így annak ismertetésétől és minősítésétől most eltekintünk. Egykori osztrák államfőként és egykori ENSZ főtitkárként viszont autogramja minden XX. századdal foglalkozó, politikai témájú autogramgyűjtemény kötelező darabja, így az évfodulók alkalmából csak az aláírást, Waldheim autogramosztási szokásait mutatjuk be röviden.

Waldheim életének utolsó szakaszában Bécsben élt, egykori ENSZ-főtitkárként állandó titkársága volt. Az ide címzett levelekre eredeti autogramot küldött válaszul (egy ilyen aláírt névjegyet mutatunk be alább), de korábban használt autopen gépet is. Ismert a hivatalából származó olyan autopen aláírás is, amihez kézzel írott személyes dedikáció tartozik, de az általa használt autopen gépek kezdetlegessége miatt ezek az hamisítványok könnyen azonosíthatóak.

Signed in 1996 with ballpoint-pen.

Ma egyik alapító klubtagunk, Andyka írását közöljük.

15 éve gyűjtök autogramokat. Tudományosan sohasem foglalkoztam ezzel témával, mindig csak mentem a hírességek után, így a személyes találkozásokról írnék pár sort. Elöljáróban megjegyezném, több ezer autogramom van - egytől egyig személyes találkozások eredményei. Sohasem kértem postán és eszembe sem jutott így gyarapítani gyűjteményemet. Hogy miért? Számomra az autogramok önmagukban semmit nem érnek. Viszont ha úgy nézem, hogy ezek egy-egy találkozás tárgyi emlékei, mindjárt jelentenek valamit. Mindig is kiváncsi voltam, milyenek az ismert emberek, ha éppen nem szereplnek. Ez a kiváncsiság hajtott, hogy mindenkivel találkozzak, akivel csak lehet. Persze, azt mondja a kedves Olvasó, pár percben nem lehet senkit sem megismerni. Ez teljesen igaz! De a hozzáállás a rajongókhoz (hisz az adott pillanatban senki nem tudja, hogy gyűjtő szólítja le, vagy éppen egy rajongója), a mosoly, vagy éppen az elutasítás sok mindent elárul. Jean-Claude van Damme nyilatkozta anno: "Nem tehetem meg egy rajongóval, aki megnézi a filmjeimet, gyűjti a posztereimet, évekig ábrándozik arról, hogy milyen lenne velem beszélgetni, hogy elhajtom és összetöröm az álmait csak azért, mert rossz kedvem van a vele való találkozásunk pillanatában. Nem engedhetem meg magamnak, hogy megbántsak valakit, aki szeret engem." És ami a legfontosabb: nemcsak nyilatkozta ezt, hanem így is viselkedett mindannyiszor, ahányszor találkoztam vele. Persze ellenpélda is akad bőven.....

Álljon itt két lista - hangsúlyozom - személyes tapasztalat alapján: a legkedvesebb és a legutálatosabb sztárokról (nem vizsgálva azt, hogy mennyire nehéz megközelíteni őket, csupán attól a pillanattól nézve, amikor már ott áll előttük az ember)

A legkedvesebbek: Whoopi Goodberg, Michael Jackson, George Michael, Elton John, Eddie Murphy, Jean-Claude Van Damme, Kylie Minogue, David Bowie, James Brown, Nicolas Cage

A legutálatosabbak: Madonna, Robbie Williams, John Malkovich, Michael Stipe (REM), Sting, Alanis Morissette, Andy Fletcher (Depeche Mode), Pink, David Hasselhoff, Brad Pitt

1950. december 19-én hagyta el Tendzin Gjaco, a XIV. Dalai Láma a kínai invázió miatt Tibetet, azóta az indiai Dharamsalában él száműzetésben. Ebből az alkalomból közzétesszük egy klubtagunk élménybeszámolóját arról, hogy hogyan kért autogramot az Érinthetetlentől személyesen. Kicsit hosszabb, mint a szokásos, de tanulságos történet.

"Ha vannak csúcsok az autogramgyűjtésben, akkor az egyik ilyen csúcs véleményem szerint a Bölcsesség Óceánjának, a XIV. Dalai Láma autogramjának a megszerzése személyesen, s mindezt nem csak azért mondom, mert nekem ez szerencsésen sikerült. Őszentsége kétszer járt hazánkban az elmúlt tizenhárom évben, egyszer 1996-ban, másodszor 2000-ben. Már az első alkalommal meg akartam szerezni az aláírást, de sajnos nem sikerült. A Dalai Láma nyilvános előadására egy 5000 fős csarnokban került sor és én egy másik kijáratnál vártam őt a rendezvény végén, hiába. Amikor másodszor jött, már jobban felkészültem a találkozásra, bár az is tény, hogy ekkora mögöttem állt plusz négy év gyűjtőtapasztalat. Igazából egyetlen esély látszott az autogram megszerzésére, mégpedig Őszentsége könyvének bemutatója az egyik budapesti nagy könyváruházban. Odamentem a meghirdetett időpont előtt másfél órával. Tömeg volt, a könyvesboltba nehezen lehetett csak bemenni. Belül mindenütt kordonok, biztonsági őrök. A biztonságiak jó előre közölték, hogy Őszentsége érinthetetlen, senki ne próbálja meg megszólítani, megérinteni. Nem szabad a szemébe nézni, nem szabad kérdezni tőle, hozzászólni csak akkor szabad, ha ő kérdez és a megkérdezett választ ad. Mindez nem sok jót ígér autogramgyűjtés szempontjából, mert e szabályok betartásával nagyjából lehetetlen kontaktust teremteni. Őszentsége megérkezett, integetett, felment a galérián található lezárt helyre és esély sem volt arra, hogy a közelébe jusson bárki a tömegből. A rendezvény végén egy másik kijáratnál már egyszerűbb volt a helyzet, de sajnos itt sem volt sikeres a próbálkozás. Őszentsége a lépcsőn lefelé jövet integetett, de elsodorta a kíséret, nem volt módja megállni és egyébként is egy órás késésben volt. Az autogram megszerzésének esélye ismét, négy év után is nullára csökkent.

Mivel jegyem volt a másnapi előadására, valamelyest vígasztalódhattam, de az autogram reménye elszállt. Mégis magammal vittem az előre elkészített, tibeti zászlóval ellátott kártyát, hátha. A teremben nem volt előre meghatározott ülésrend. Megpróbáltam felmérni, hogy hol fog bejönni Őszentsége, s ahhoz a sávhoz közel foglaltunk helyet. A felmérés sikeres volt, valóban az a lépcső volt a közlekedési folyosó, itt jött be Őszentsége és kísérete. Integetve, mosolyogva leült, megtartotta az előadást.

Később az előadás közeledő végét az is jelezte, hogy a folyosón a színpadtól egészen a lépcső tetejéig kb másfél méterenként biztonsági őrök kezdtek megjelenni - készültek a gyors menekítésre. Őszentsége végzett, újra integetett és elindult kifelé, abba az irányba, ahol a sorfal állt. Közben úgy helyezkedtem, hogy két biztonsági őr között az első sorban, a kártyát jól láthatóan mutatva, tollat előkészítve várhattam a pillanatot.

Ami ezután történt, talán mindösszesen néhány másodpercet vett igénybe. Őszentsége sietve jött fel a lépcsőn. Amikor kb. két méterre volt tőlem és közeledett, a tekintetünk hirtelen találkozott. Ekkor megszólítottam: 'Your Holiness, can I have an autograph please?' Ő közben folyamatosan haladt felfelé, mire a mondatot befejeztem, szinte el is haladt előttem, de láttam, hogy figyeli mit mondok. Megállt, megfordult. Elvette a tollat, aláírta a kártyát, visszaadta a tollat és már sodorták is tovább. Fel sem fogtam mi történt, nem csak akkor, hanem még percekkel, órákkal később sem. Mire kettőt léptem hátra és leültem, Őszentsége már valószínűleg az autójában ült és a következő programjára indult. Kezemben a toll amivel írt, kezemben a kártya az aláírásával. Körülöttem csodálkozó, irígykedő emberek, egyre csak az autogramot akarják látni. A színpadon emberek tülekednek, csak hogy megérinthessék a széket, amin ült.

Soha nem hittem volna, hogy 6000 fős csarnokban autogramot lehet kérni bárkitől, pláne nem a Dalai Lámától. Inkább csak megszokásból vittem magammal a kártyát és a tollat, s csak megérzésből ültem le oda, ahova. Amikor Őszentsége elindult kifelé a színpadról, 1% esélyt sem adtam volna a sikerre, inkább csak az én-mindent-megpróbáltam-érzés hajtott. Valahányszor kezembe veszem a kártyát, újra átélem mindezt, s mindannyiszor ott állok, s nem hiszem el, hogy valóban megtörtént, s valóban így történt, s velem."

Azon túl, hogy - külföldről származó tapasztalataink szerint - érinthetetlensége ellenére Tendzin Gjaco nagyon kedvesen osztogat autogramot ha módja van rá, a fentiek tanulságai a következők:

- Nincs lehetetlen, az 1% esélyt is meg kell adni magunknak.

- Mindig legyen nálunk toll és papír, bárhová megyünk.

- A XIV. Dalai Láma (köszönhetően valószínűleg Heinrich Harrernek, akinek az autogramját egyszer majd szintén megmutatjuk itt a blogon) iszonyatosan jó fej.

Signed in-person in Budapest, 13.10.2000

Van úgy, hogy az igazán profi autogramgyűjtők is hoppon maradnak, s csak utólag tudják meg, hogy Budapesten, Magyarországon járt valamilyen híres ember, világsztár. A teljesség igénye nélkül néhány név, a kudarcok listája, pár mondatos kommenttel, akik az elmúlt években úgy jártak hazánkban, hogy szinte senki sem tudott róluk, s csak legfeljebb utólag derült ki, hogy itt jártak. 

A lista a teljesség igénye nélkül készült, s mindenkit arra bátorítunk, hogyha tud ezeken kívül titkos látogatásokról, jelezze nekünk, hogy közkinccsé tehessük.

A hétvégén elhunyt német színészre, Horst Tappertre emlékezünk ma. Mindenki Derrickje 85 évesen távozott.

Tappert a 80-as járt hazánkban, s a repülőgépen egy stewardess autogramot kért tőle, mire ő a kéréskor a zsebéből elővette az alábbi fényképet és aláírta.

Nyugodjék Békében!

Születésnapja alkalmából autogramjával köszöntjük a kiváló színészt, mégpedig egy olyan képpel, ami a rendszerváltozás utáni magyar filmtörténet legnagyobb filmsikeréhez kötődik. Isten éltesse, Művész Úr!

1944. december 15.: Adolf Eichmann elindítja Budapestről az "Aranyvonatot" a nácik által a zsidóktól rabolt vagyonnal.

1961. december 15.: Adolf Eichmannt másodfokon halálra ítélik Jeruzsálemben az emberiség ellen elkövetett háborús bűncselekményei miatt.

A két, ugyanarra a napra eső esemény közötti egyik fontos kapcsolat egy ember, egy sokáig ismeretlenségben élő Moszad-ügynök, Peter Z. Malkin - aki elfogta Argentínában a bújkáló Eichmann-t. Egyetlen mondatot tudott csak spanyolul: "Uno momentito, senor!" - így szólította meg Buenos Airesben a lakása előtti utcában az álnéven rejtőzködő egykori náci főparancsnokot, s amikor az megfordult, leteperte. Ez az akció tette lehetővé Eichmann felelősségre vonását, s hogy az elfogásban Malkinnak főszerepe volt, édesanyjának is csak halálos ágyán mondhatta el.

Malkin, miután felfedhette titkát, könyvet írt az elfogás körülményeiről, s számos városban járt a világban - így többször Budapesten is - előadást tartani. Egyik ilyen látogatásán írta az alábbi két dedikációt. Az egyik a híres mondat a saját keze írásával, másik pedig egy héber nyelvű dedikáció: Szeretettel és Békével.

Malkin 2005-ben hunyt el New Yorkban.

Signed in-person in Budapest, 27.08.2002

Jelentős érdeklődés mellett zajlott tegnap az egyik budapesti bevásárlóközpontban Kozmann György, olimpiai bronzérmes kenuzó most megjelent könyvének dedikálása. A kenus páratlan lélekjelenlétről tanusbizonyságot téve lett harmadik társával a pekingi olimpián néhány héttel azután, hogy társa és barátja, Kolonics György idén nyáron tragikus hirtelenséggel edzés közben elhunyt.

Kozmann György Kolonicshoz fűződő viszonyáról ír a mostani könyvben, egy barátságról, mely örökre meghatározza az életét.

Az alább bemutatott autogram a tegnapi dedikáláson született.

Nicolas Cage budapesti villámlátogatásáról már írtunk előző hónapban, a sztár most visszajött az osztrák forgatási helyszínekről, s tudomásunk szerint egészen februárig itt lesz hazánkban. Egy rajongó ikerpár az alábbi történettel lepte meg olvasóinkat, az élmény tegnapelőtti:

"Több napja kint álltunk a hotel előtt, mire végre sikerült találkozni vele. Soha nem tudtuk, mikor jön, mikor megy, csak az autóját ismertük. December 11-én a születésnapunkon este fél 10kor eljött a várva várt pillanat. Megláttuk az autót, Nicolas képet lebegtetve integettünk neki, hátha megáll. A kocsi fékezett, Nicolas lehúzta az ablaküveget, mondtuk neki, hogy 15 éve a rajongói vagyunk és szeretnénk egy aláírást. Abbahagyta a telefonálást, és elvette a képet, majd aláírta. Ezután odaadtuk a neki szánt ajándékot, amit kedvesen megköszönt. Megkérdeztük, hogy csinálhatnánk-e egy közös fényképet. A legnagyobb természetességgel azt felelte: Hát persze!!! Azt hittük, hogy majd az ablakból kihajol, hogy elkészíthessük a közös fotót, erre elkezdett mocorogni, összehúzta a vékonyka kabátját, és a legnagyobb megdöbbenésünkre kiszállt a kocsiból. Gyorsan átöleltük, megcsináltuk a képeket, hihetetlen, hogy mennyire közvetlen volt. Végig mosolygott és nagyon kedves volt. Amikor visszaszállt a kocsiba, nem húzta fel az ablakot, Kellemes Ünnepeket kívántunk neki, majd Ő is nekünk. Elmondtuk neki, hogy pont ma van a születésnapunk, erre ő fülig érő vigyorral, csillogó szemekkel azt mondta: Ó, tényleg! Boldog Születésnapot kívánok nektek! Az autó lassan elindult, és integetve vettünk búcsút Tőle!
Ez volt életünk legszebb születésnapi ajándéka, amit sosem fogunk elfelejteni!!!"

Hát így. Nicolas Cage tehát visszajött, továbbra is kedves a rajongókkal, bár az a tanácsunk, hogy akinek egyszer ilyen élménye volt vele, nem érdemes újra és újra próbálkozni, mert lehet, hogy azt már zaklatásnak veszi. Örüljünk neki, hogy egy valóban jelentős világsztár így rácáfol korábbi tapasztalatainkra, amikor nevesincs senkik sztárallűrökkel megspékelve mászkáltak Budapesten.

15 évvel ezelőtt ezen a napon hunyt el Antall József, a rendszerváltozás utáni első szabadon választott kormányfő. Halála évfordulóján tisztelgésül nem csupán megmutatjuk aláírását, hanem egy olyan aláírását mutatjuk meg, amit még 1972-ben írt. Ekkor még persze senki nem tudhatta, hogy az igazgatóhelyettesből egyszer majd a magyar történelem főszereplője lesz.

1972-ben Antall a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum igazgatóhelyetteseként dolgozott, az alábbi aláírást egy levélre e minőségében írta. Érdekesség, hogy később, miniszterelnökként aláírott levelei is ez zárással végződnek: "köszönti". Az egykori kormányfő a múzeum későbbi igazgatójaként gyakran használt aláírásbélyegzőt a levelek aláírásához, ezek a körpecséttel megegyező zöld tintával tartalmazzák kézjegye nyomatát. Antall szignója az idő előrehaladtával nem sokat változott, miniszterelnök korából származó aláírásában talán a legszembetűnőbb változás a kezdő A betű megnagyobbodása. Úgy tudjuk, a néhai kormányfő autogramot tudatosan nem szívesen osztott, világképében ez egyfajta személyi kultusz megnyilvánulása lett volna, ami mélyen távol állt személyiségétől és teljes életpályájától. 

Signed in 1972.