Kiváló gyűjtőtársunk, Puskás Dániel 5 éven át Londonban élt. Autogramgyűjtéssel kapcsolatos tapasztalatait az alábbiakban tesszük közkinccsé.
A szigetországban az aláírás gyűjtés több évtizedes, mondhatnám évszázados múlttal rendelkezik, ami nyilvánvaló, hisz Anglia sok értelemben a világ egyik közepe. Társadalmi, művészi, politikai fejlettsége magában hordozza a minden jóra és rosszra való lehetőség kiéleződését, így lehetséges az is, hogy az USA után itt van a legnagyobb „sztárfelhozatal” a világon, kétségtelenül. Cikkem az elmúlt öt év tapasztalatait és látottait próbálja röviden összefoglalni és szemléltetni.
Az említett jó fekvés miatt az országban, és most elsősorban London (országról) írok majd, mert itt történik az események túlnyomó része, számlálhatatlanul sok híres, hírhedt, közkedvelt ember fordul meg a fővárosban, többféle célból.
Az autogramgyűjtés legelső helyszíne, a Leicester Square-i mozipremierek, világpremierek, európai, országos bemutatók. Itt kordonok mögött sorakozik fel az aláírásra váró néptömeg, aki több sikerrel pályázhat egy „A-listás” sztár kézjegyére, mint bárhol máshol a fővárosban. Itt Tom Cruise mindenkivel leáll beszélni, ha egy szóra is, sőt közös képet is csinál minden bámészkodóval. A gyűjtők örömére is, hisz a lényeg, a minél több aláírt A4es méretű kép, csakis a sima aláírással, tehát, senkinek címezve, mert ezt lehet aztán a piacon értékesíteni a legjobb áron. Egy másik téma, ha megrendelésre kérik a névre való dedikálást, ennek is megvan a maga külön árkategóriája. Tehát a legelső működési középpont, az a mozipremierek körül van, a felállított kordon mögötti trükkök bevetése is jóval növelheti az eladásra megszerzett képek számát, ami egy pusztán nemes jóindulatból születő gesztus alapján készül. A gyűjtők, általában kisebb csoportokban vannak, mint azt hiszem bárhol máshol a világon, de olyanról példát nem hallottam, hogy valaki valakinek magyarázattal tartozott volna bármiféle forrás, információ, ismeret, tudás miatt is. Nyilván most a hobbi aláírásgyűjtőkről kéne írnom, őróluk sajnos nem sokat tudok, azaz alig, hisz a gyűjtők 95% eladja a megszerzett „kincseket”. Ez érthető, az állandó sztár forgatag, mindig biztosítja az aláírás utánpótlását, és nem késztet senkit arra, hogy megtartsa azt.
A premierek lefolyásának menete egyszerű, szállodai indulás a moziba, érkezés és dedikálás a mozi előtt, after party a premier után, érkezés vissza a szállodába, és másnapi elutazás. A sikerhez azonban két dolgot kell tudni, melyik hotelben laknak és hol van a mozi utáni fogadás, aki ez információ birtokosa, majdnem biztosra mehet abban, hogy jó zsákmányban lesz része. A kiszámíthatatlan faktor azonban az, hogy mennyi ember vár még ott, azaz hány dealer van a placcon. Ez sokban ronthatja az esélyeket, főleg olyan ember számára, aki az autogramot gyűjti és nem eladja. A hotelek, éttermek bejárata előtt egyszerűen felismerhető, ha híres ember van bent, ugyanis a köpő légyhez hasonlítható paparazzik mind ott sürögnek, forognak a bejárat előtt, hogy távozáskor a celeb arcába vakuzva, bármilyen „botrányos” képet készíthessenek, és ezzel szintén csökkentik az esélyt az aláírásgyűjtésre, hisz egy stresszes szituációt állítanak elő a felesleges nyomulásukkal, aminek alapja ugyancsak a pénz.
A színházi világ is tele van Londonban olyan sztárokkal, akik aláírásáért bármit megadnának a földi halandók, Helen Mirren, Jude Law, Ewan McGregor, Judi Dench, Kevin Spacey, Ethan Hawke, Patrick Stewart és még sokan mások, akik a londoni deszkákat állandóan koptatják. A színháznál a művészbejáró adhat terepet az aláírás megszerzésére, általában egyes színházi előadások után húsz, harminc ember áll sorban, a sztár kézjegyéért. Az aznapi színházba járók száma is változhat, néha több, néha kevesebb, van olyan eset, hogy az egész utcán állnak, blokkolva a gépkocsiforgalmat, ilyen például Jude Law, Robin Williams, Daniel Radcliffe személyénél fordul elő. A dealereket könnyű megkülönböztetni a színházi rajongóktól, hisz kezükben egy-egy híres filmjelenet A4-es formátumú képe látható kezükben, valószínűleg több példányban.
Sok színész azonban már rájött idővel a trükkökre, amit a „gyűjtők” használnak, ezért már sokszor mielőtt kijönne a színész, egy ügynök bejelenti, hogy csak programot ír alá, vagy melyik filmhez kapcsolatos képet nem ír alá, például Daniel Radcliffe nem ír Harry Potteres képeket, Patrick Stewart nem ír Star Trek-es képeket alá, és még sorolhatnánk a kivételeket. Az oka ennek nagyon egyszerű, hisz ezek a képeket ha aláírják, nagyon jó pénzért lehet értékesíteni, és ha belegondolunk, milyen könnyű pénzszerzési lehetőség, szinte semmilyen fáradtságba nem kerül, mindenki tudja mikor végeznek a színészek, csak oda kell menni a darab után. Ezeket a képeket már az ország egész területén behálózó autogram üzletláncban, azaz relikvia boltban, több száz fontért árusítanak. Kereslet van rá, sőt, évente többször megrendezésre kerülő filmes kiállítás is van Londonban, Manchesterben, Birminghamben, Milton Keynesben, ahol szintén standokon árusítják ezeket az A4es méretű képeket, többnyire hullámvonalakkal, mert ezeknek az A-listás sztároknak az aláírása, majdnem 90%ban teljesen olvashatatlan. Talán ez sem véletlen.
London a zene központja is, így a zenei rendezvények, koncertek se szeri se száma, és itt is a legnagyobb nevekről van szó a zeneiparból, legyen az bárki, U2, Bon Jovi, Paul McCartney, Engelbert Humperdinck, mondhatni 2 éves ciklusokban újra megismétlődnek ugyanazok a fellépő nevek, tehát az esély nagy, hogy találkozhatunk velük. A zenei piacon az aláírás vadászat kisebb formákat ölt, ugyanis sokkal nehezebb emberekről van szó, viselkedésben, természetben, így nem állnak annyian sorba, sőt sokkal nehezebb őket gyűjteni, mert igazi esély csak a szállodánál lehet, amit nehéz kideríteni, hisz van körülbelül 30 olyan kiváló hely, ahol megszállhatnak. A koncerttermek mind mélygarázzsal vannak ellátva, így ott nincs művészbejáró, az aláírás megszerzése majdnem egyenlő a nullával.
Ebbe a kockázatba amúgy a pénzéhes aláírás dealerek nem mernek belemenni, sok idő és kevés megtérülés, mert jó esetben egyet írnak alá a szállónál és akkor sem biztos, hogy képet, hanem lehet, hogy cd-t vagy koncertjegyet kérnek, ami nekik nincs, hisz nem rajongók, sőt nem koncertlátogatók, hanem egyszerűen autogram árusok.
El kell tehát dönteni, mit szeretnénk, illetve kivel szeretnénk találkozni és az esetek nagy részében, érdemes leutazni egy nagyobb vidéki angliai városba, ahol az esély sokkal nagyobb arra, hogy találkozhassunk kedvenc énekesünkkel.
Egy 70-es évekbeli történettel zárnám írásom, ebben az időben a Dorchester szálloda volt az egyik legelegánsabb hely, így majdnem mindenki ott szállt meg. Így történt ez Steve McQueen-nel is, akivel rajongók szerettek volna találkozni. A portás feltelefonált lakosztályára és elmondta, hogy a hotel előtt rajongók kisebb csoportja várja, mire ő azt felelte, jó, várjanak pár percet, mindjárt lemegyek hozzájuk. Ez megtörtént negyven évvel ezelőtt, hogy mik történnek ma, azon mindenki elgondolkodhat pár pillanatot és a jelen kép, garantáltan nem lesz olyan szép, mint amilyen akkoriban volt.
A hollywood-i éveket kisebb-nagyobb szerepek, inkább színházi munkák követték, filmen nem is volt látható 1943 után egészen 1997-ig, amikor 86 évesen visszatért egy bravúros szerepben a filmvászonra, hatalmas siker és ünneplés közepette. A filmet Makk Károly rendezte (!), címe, A játékos, Sir Michael Gambon főszereplésével.
A szobor aláíratásában nagyon sokat segítettek a zenekar szerencsés rajongói, illetve 
A gitár elejét, amelyet ROCK! Europe csapat tervei alapján budapesti airbrush művészek készítettek, a zenekar legutóbbi, Death Magnetic című lemezének borítója díszíti, kiegészítve 
Várnak minden apróságot, régi koncertjegyet, lemezt, relikviát, személyes történetet, amit megmutathatnak a világnak és ami a rock világát bemutathatóvá teszi itt Magyarországon, de európai szinten.
Utolsó kommentek